A folyamatos típusfejlesztésnek köszönhető az Alfa Romeo 4C Spider tanulmány, amely azon kívül, hogy kivehető tetőt kapott, még két fényszóróval is gazdagabb lett. A kupénál még karbon-betéten belül elszórt vetítőlencsék világítanak, az itt látható autó orrán pedig rendes búra mögött találhatóak a fényforrások.

De ez csak mellékes, hiszen a gyár által legnagyobb újdonságnak tartott változás, hogy kivehető a tető. No nem teljesen, épp csak a felső héj, úgyhogy igyekeztek gyorsan megnyugtatni a potenciális vásárlókat, hogy a frizurát egy pillanatig se fenyegeti majd veszély, a menetszél egyszerűen átcsap majd az utasok feje fölött. Kemény sportkocsi ugyan a 4C, de azért vannak emberi vonásai is…

Az előrejelzések szerint majd 2015-ben indul az Alfa Romeo 4C Spider sorozatgyártása, amelynél az alap karbon váz ugyanaz, mint a kupénál, de a szélvédőkeret és az ülések mögötti bukókeret még erősebb lett. Az utastérben használt bőrkárpit kifejezetten nyitott autókhoz való, és persze a felfüggesztést is áthangolták, mert a nagyobb tömeg miatt – csak annyit mondanak, a 4C Spider könnyebb 1000 kg-nál – megváltozott a súlyeloszlás. Az élvezeti értéket növeli még a nyitott változatnál az Akrapovic sportkipufogó, az 1,75 literes alumínium turbómotor és  6 fokozatú dupla kuplungos váltó nem változott a kupéhoz képest.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!