A kínai Guilin városában november 24-én jelent meg az Audi márkakereskedésben egy ügyfél, akit egy ismerős házaspár is kísért – akik a 3 éves lányukat is magukkal vitték. Aztán amíg az új autóról magyarázott az eladó a vásárlónak, az unatkozó kisgyerek a kezében lévő kővel rajzolni kezdett, mégpedig a szép színes autókra. Mire sikerült elkapni, tíz autót karcolt össze. A kereskedés gyors kárfelmérés után 200 ezer jüanos, azaz 8,5 millió Ft-os kártérítést követelt, hiszen az újrafényezett autókat újként nem, csak használtként lehet értékesíteni, tehát az értékvesztés és nem annyira a fényezés költségét akarták viszontlátni; a tíz autó között még Q8-as is volt…
Az újságban csak Zhao úrként emlegetett apa erre nem volt hajlandó, és bíróságra vitte az ügyet, ahol aztán 70 ezer jüanos, azaz 2,95 millió Ft-os kártérítésre kötelezték. A 3 éves lány ugyan nem érti, mit követett el, de a szülőknek jobban oda kellett volna figyelnie rá, ezért kell fizetniük.