A teljes Kia modellpaletta megtekinthető az M0-M3 csomópontjánál felépített, 1000 négyzetméteres autószalonban. A különleges bemutatóteremhez különleges akciók is társulnak, a nyitás hetén, május 9-13. között egyedi ajánlatok lesznek elérhetőek: 50 óra, 50 autó, 25 millió forint kedvezmény. Emellett az érdeklődők már megnézhetik és ki is próbálhatják a KIA újdonságait, a vadonatúj 5 ajtós Ceed-et, valamint az új Optimát is.

A Jász-Plasztik Autócentrum Kft. 2005 óta forgalmazza a KIA gépjárműveket. Kezdetben egyetlen értékesítési ponton, Jászberényben, majd bővült Nyíregyházán, Budapesten és Veszprémben is újabb bemutatóteremmel. A KIA márka értékesítésében évről-évre növekvő eredményt ért el a JP Auto, ezért döntöttek az új kereskedés felépítése mellett.

„Nagyon örülünk, hogy a KIA márkával 2005 óta egyre jobb eredményeket érünk el. 2006-ban 137 db autót értékesítettünk, míg ez a szám 2011-ben 387 db-ra nőtt. 2012 első négy hónapjában pedig már több mint 200 eladott gépjárműnél járunk. Kiváló minőség és megbízhatóság – ezt tükrözi a 7 év garancia is, mely minden KIA modellünk mellé jár. Célunk volt mindig is, hogy ügyfeleinknek magas szintű szolgáltatást nyújtsunk, az autóvásárlás egy különleges élmény lehessen. Büszkék vagyunk rá, hogy 2008-ban és 2011-ben is elnyertük a KIA Platinum díjat, mely jól mutatja a márka iránti elkötelezettségünket. Bízunk benne, hogy a jövőben, az új szalonunkban még több elégedett ügyfelet szolgálhatunk ki.” – nyilatkozta Nagypál Csaba, a Jász-Plasztik Autócentrum KIA kereskedelmi igazgatója.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!