Az Egyesült Államok haderőit többek között azért vetik be világszerte, hogy biztosítsák a gazdaság számára oly fontos olcsó olajat, ehhez képest a világon mindenfelé szolgáló harcjárművekbe egyenesen az USA-ból viszik az üzemanyagot megakadályozva az esetleges szabotázst – ezzel annyi a probléma, hogy egy liter üzemanyagot több mint 400 dollárért tankolnak a harcjárművek. Épp ezért már évek óta rengeteg pénzt költ az USA az alacsony fogyasztású harcjárművekre, ezek sorát gyarapítja a Chevrolet által most elkészített Colorado ZH2 elnevezésű tüzelőanyagcellás pickup.
chevy2
Valójában egyébként teljesen új fejlesztésű a jármű, és nem a civilek által is megvásárolható autón alapul, hiszen az alvázat megnagyobbították (hosszában és széltében), megerősítették, és teljesen új karosszériát készítettek, ami 203 centi széles és 198 centi magas. Utóbbiban szerepet játszik az extra méretű rugóutakkal rendelkező felfüggesztés s a 37 colos terepgumik.
chevy3
Jövőre kezdi majd meg a hadi járművekért felelős katonai szerv (TARDEC) a Chevrolet Colorado ZH2-es tesztelését, azt nem tudni, mikor születhet döntés az esetleges rendszeresítésről. A tüzelőanyagcella előnye, hogy a hidrogént helyben is elő lehet állítani például vízbontással, áram segítségével, ráadásként az autó tüzelőanyagcellája nem csak a jármű hajtásához tud energiát termelni, de akár híradástechnikai berendezések működtetéséhez is, egy-egy táborban például nem kell mozgó generátorokat felállítani, hanem elég odaparkolni pár ilyen pickuppal.

chevy4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!