A szerteágazó Mahindra csoport a személyautók mellett foglalkozik harcijárművek – repülőgépek, helikopterek, páncélosok – fejlesztésével is, amelyeknek a tesztelése is ugyanabban a Chennai városának közelében fekvő Mahindra Research Valley fejlesztőközpontban folyik, ahol a személyautóké. Szóval ha nincs is közvetlen kapcsolat a tankok és a személyautók fejlesztésével megbízott mérnökök között, azért napi szinten találkoznak egymás alkotásaival.

Ennek ellenére nem valószínű, hogy tényleg a tankok inspirálták a TUV 300 elnevezésű új terepjáró formatervezőit, inkább csak arról van szó, hogy a marketingosztályon valaki felfedezte, hogy ugyanúgy egyenes vonalakból épül fel az új terepjáró formája, mint a harckocsiké. Az új kis méretű terepjáró teljesen új alapra épül – azt még nem közölték, alvázas- vagy önhordó-e a felépítés -, új fejlesztésű mHawk80 elnevezésű dízelmotor hajtja, ami sokkal jobb zaj- és vibráció tekintetében, mint a Quanto-ban használt 1,5 literes háromhengeres dízel – tehát valószínűleg négyhengeres. Pár héten belül hivatalosan is leleplezik a TUV 300-ast, és nagyjából egy év múlva megérkezik az autó Európába – a balkormányos változat leleplezése a jövő évi Genfi Autószalonon várható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!