Talmácsi Gábor gyerekként motoros bőrcsizmáját pucolta fényesre és azt tette ki lefekvés előtt az ablakba. Az évek múlásával sem felejtette el azt a sok szép emléket, melyet Mikulás kapcsán ő is átélt annak idején. Éppen ezért is érezte különösen örömteli feladatnak, hogy Mikulásként ellátogasson a Heim Pál Gyermekkórházba és meglepje az ott lakó kis betegeket. Együttműködő partnereinek köszönhetően zsákja a hagyományos Mikulás-csomagokon túl – melyeket a Tesco biztosított – monitorokat, nyomtatót, laptopot, csecsemő mérleget, vérnyomásmérőt, a rehabilitáció során használatos eszközöket, gyerekjátékokat rejtett. Utóbbi hasznos ajándékokat a Hungrana Kft., az E85 bioüzemanyag gyártója ajánlotta fel segítve ezzel is az intézmény működését.

A jótékonyság fontos számomra és már hagyomány, hogy évről évre valamilyen formában támogatom a Heim Pál Gyermekkórházat. Nagyon nagy örömöt okoz adni, segíteni. Szívet melengető érzés volt látni a gyerekeket mosolyogni és boldog vagyok, ha már egy kis időre sikerült feledtetnem velük a nehézségeket. Igazán különleges volt Mikulásként ajándékokat osztogatni. Köszönöm a Hungrana Kft-nek és a Tesconak, hogy a jó ügy érdekében idén is sor kerülhetett egy ilyen látogatásra. Úgy gondolom, hogy kis odafigyeléssel, összefogással sokat tudunk tenni egymásért. Szívből kívánok Boldog Mikulást mindenkinek! – nyilatkozta Talmácsi Gábor.

Fotó: Horváth Zoltán Fotó: Horváth Zoltán

A Hungrana Kft. mint a társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett élelmiszer alapanyag gyártó vállalat, kiemelten fontosnak tartja a támogatásra szorulók segítését. Ezért örömmel adtuk át a Heim Pál Gyermekkórháznak és kis betegeinek adományunkat. – mondta Dr. Lengyel Attila, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója az ajándékátadás alkalmából.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!