Amíg a Warsawa esetén még csak tervezik a visszatérést, Lengyelország másik saját konstrukciójú járműve, a Syrena nevű kisautó már fel is támadt – az AK Motor International Corporation nevű cég a napokban prezentálta a már a végleges, sorozatgyártású formát viselő működőképes autóját – raliautóként, 400 lóerős motorral és összkerékhajtással.

Az újságíróknak az FSO gyár próbapályáján debütált a prototípus, a nagyközönség Varsóban egy ralin láthatta először a versenyautót, amellyel a rali- és hegyi felfutó versenyeken induló Pawel Dytko versenyez majd. Már 2013-ban elhatározták a Syrena feltámasztását, az itt látható autót azonban alig 3 hónap alatt építették meg, a csővázra a végleges autó formáját mutató műanyag karosszériát húztak, a technika meg egy Mitsubishi Evo X-ből származik, 400 lóerős motorral, összkerékhajtással, felfüggesztésekkel együtt. Az 1100 kg saját tömegű versenyautó 3,8 másodperc alatt sprintel 100 km/h-s sebességre – külső mérés szerint, hiszen a sajtó képviselői még „félkész” autót láthattak, matricával helyettesített műszerekkel.

A szériaváltozat ennél sokkal prózaibb, hagyományos önhordó karosszériája lesz acél csőből szerkesztett térváz helyett, és a motorja is legfeljebb 1,5 literes benzines lesz. Amellett, hogy kezdettől fogva úgy tervezik, rengeteg lehetőség lesz majd az egyedi kialakításra, kifejezetten olcsó autóként akarják feltámasztani a Syrena-t, amelynek alapváltozata 35 ezer zlotyba, azaz 2,6 millió Ft-ba kerül. A prémium minik és kisautók ellen pedig a nyitott változattal mennek, amely félkabrió lesz majd, kivehető középső tetőpanellel és nem lenyitható vászonnal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A prototípussal 2016 során több versenyen is indulnak majd hivatalosan tapasztalatszerzés céljából, de kérdés, milyen tapasztalatokat lehet szerezni egy olyan autóval, aminek semmi köze a végleges termékhez? A lényegi munka a háttérben zajlik majd, az FSO gyárban a termelés előkészítésével foglalkoznak majd az AK Motor International Corporation segédletével, azonban még csak megközelítő dátumot (évszám) se mondtak azzal kapcsolatban, mikor indulhat a kétütemű családi autóból divatminivé átalakult Syrena kisautó gyártása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!