Majdnem olyan sokáig tartott a Volkswagen ID.3 frissítés bemutatója, mint magának a típusnak – a 2016-os tanulmányt 2019-ben követte a szériaváltozat –, hiszen már tavaly december elején közreadták a gyári rajzokat a változásokról, de csak most érkeztek meg a hivatalos fényképek a 2024-es modellről, amely csak 2023. utolsó negyedévében kerül az utcákra. Módosították és aktív takaróval látták el az első lökhárítóban lévő légbeömlőt, az első fedélről eltüntették a szélvédő tövében lévő fekete csíkot, és két mélyedést is kialakítottak az oldalán. Hátul nem változott ugyan a lámpa formája, de újdonság, hogy már a csomagtérfedélen lévő rész is világít, dinamikus az irányjelző.

Az utastérben nagyobb méretű könyöklők, puha felületek növelik a komfortot, az Artvelours Eco műbőr 71%-ban újrahaszosított forrásból készül, a középső szellőzőnyílás közepén ott az emlékeztető, hogy ID.3-asban ülünk. Alapvetően nem változott a kormány mögötti digitális műszeregység, a központi érintőképernyő már 12 colos képátlójú, a fel-a-fejjel kijelző a korábbinál nagyobb felületet használ. Leegyszerűsítették a menürendszert, az ügyfél-visszajelzések alapján javítottak az egyes funkciókon, és amennyiben a töltő kompatibilis, a hosszú utazásoknál az autó előre képes lefoglalni magának a töltőpontot a betervezett villámtöltéshez. Továbbfejlesztették a vezetőtámogató rendszerek tudását, van memóriából ismételt parkolás, a V2X kommunikáció jóvoltából a veszélyhelyzetre (baleset történik, bekapcsol a menetstabilizáló, stb.) 800 méteres körben figyelmezteti a többi járművet a felfrissített VW ID.3.

Műszaki oldalról megszűnik az eddigi alapmotor, tehát már csak a 204 lóerős hátsó hajtómotorral adják a típust, az akkumulátor 58 vagy 77 kWh kapacitású lehet, ahogy eddig – változatlan a 426 és 546 km-es hatótávolság –, a VW tervei között szerepel egy kisebb kapacitású akkumulátorral szerelt olcsóbb változat is. Az alap akkumulátornál 120 kW, a nagyobbnál 170 kW a maximális töltési teljesítmény, újdonság, hogy a fedélzeti töltő már kétirányú, azaz a megfelelő adapterrel készülékek üzemeltetésére is képes a 2024-es Volkswagen ID.3.