PPP konstruckió keretében pörgetik fel Japánban a félvezetős akkumulátorok fejlesztését, az állam 1,6 milliárd jen (~4 milliárd Ft) támogatást ad a Libtec nevű konzorciumnak, amelynek az Asahi Kasei, a Toray Industries, a Kuraray cégek a fő tagjai. A Libtec-nek a Panasonic és a GS Yuasa nevű akkumulátorgyártó segít kutatás és fejlesztés területen, a tesztelést pedig a Toyota, Nissan és Honda gyárak végzik. A japán állam reményei szerint más cégek is csatlakoznak majd a Libtec-hez, felgyorsítva a félvezetős akkumulátortechnológia fejlesztését.

Utóbbinak nagy előnye a lítium-ion akkumulátorral szemben, hogy nincs folyékony elektróda, kevésbé érzékeny a külső hőmérsékletre, kevesebb alkatrészből áll, és magasabb feszültséggel működhet. A hátrányt azt jelenti, hogy nagyon sok időt vesz igénybe a tesztelés, hiszen minden egyes apró kémiai változást ki kell próbálni a gyakorlatban is, illetve hogy ma még nincs kidolgozva a tömegtermelés folyamata. A japán akkumulátor-gyártók számára létfontosságú ez a fejlesztés, a 2013-as 70%-os piaci részük mára 41%-ra apadt, a dél-koreai gyártók mellett a kínaiak (3%-ról 26%-ra növekedtek) is feljöttek. A Libtec célkitűzése szerint 2025-re már 550 km hatótávolságú elektromos autót tudnak előállítani, 2030-ra pedig már 800 km-nél tartanak majd.