A Kunding cég eddig is készített iskolabuszokat, csak amolyan tizenkettő egy tucat alapon. Most azonban váltottak, és bemutatták a KWD6618QCXC elnevezésű típusukat, amelynél átalakították az ott megjelenését.

Kifejezetten az volt a szándéka a tervezőknek, hogy barátságos megjelenést adjanak a járműnek, ennek érdekében mosolygós arcot rajzoltak neki. A képregényeket faló csemetéknek biztos tetszeni fog majd az alkotás.

A Dongfeng által gyártott teherautó alvázra építik fel az iskolabuszt, amelynek hajtásáról egy 115 lóerő teljesítményű dízelmotor gondoskodik, a váltó ötfokozatú, kézi kapcsolású. Úgy választották meg az áttételezést, hogy 80 km/óra a végsebesség – ez bőven elég a jármű feladatát tekintve. Mindössze 6,1 méter a felépítmény hossza, úgyhogy szűk helyeken is biztos jól boldogul a 7,3 tonna össztömegű jármű.

Az utastérben egyébként 21 tanulónak, egy sofőrnek és egy felügyelő tanárnak van hely. A mosolygós iskolabuszért legalább 150 000 jüant, azaz 5,4 millió forintot kér a Kunding, de a pontos felszereltség és flottanagyság tekintetében még akár csökkenhet is ez az összeg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!