Megvan az utak új királya: a Baranya megyei Lánycsókról származó Szalai Gábor Magyarország legjobb kamionsofőrje. Hétvégén zárult a NiT Hungary, azaz a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett 5 tengelyen – biztos kézzel! elnevezésű közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny. A döntőben a több mint száz nevezőből a tíz legjobb mérkőzött meg egymással, akiknek komplex, látványos és ötletes feladatokat kellett megoldaniuk.

Huszonkét éve rója az utakat Magyarország legjobb kamionsofőrje, Szalai Gábor. Ő lett az első a több mint száz nevező közül, aki elindult az 5 tengelyen – biztos kézzel! nevű megmérettetésen. A versenyzők 8 komplex feladatot teljesítettek: a pályán, a szimulátorban és rakományellenőrzésben kellett jeleskedniük. A döntőbe jutottak többek között éles manővereket hajtottak végre a zsámbéki tanpálya vízoszlopai között és egy folyadékkal megtöltött tartályos szerelvénnyel is szlalomoztak. Egy közúti baleset szimulálását is meg kellett oldaniuk, a versenybírák arra voltak kíváncsiak, minden biztonsági előírást betartva, szakszerűen járnak-e el a sofőrök az oltás során.

„Remek feladatokat találtak ki a szervezők. Azt hiszem, kollégáim nevében kijelenthetem, hogy nagyon sokat tanultunk a verseny során. Boldog vagyok, hogy én lettem az első! Szinte el sem hiszem, hogy én vagyok az ország legjobb kamionsofőrje. A nettó 1 millió forintnak pedig meglesz a helye a családban” – nyilatkozta az eredményhirdetés után Szalai Gábor, a Klippel Kft. alkalmazottja, aki tavaly éppen lecsúszva a dobogóról, a negyedik helyet szerezte meg.

Külső szemlélőnek furcsa volt látni az egyes feladatokat, a haladó járműből labdával dobálunk a kukába feladattal minden bizonnyal arra voltak kíváncsiak a szervezők, milyen rutinosan szemetelnek a kamionsofőrök. Az pedig nekem, mint opelesnek volt furcsa, hogy az oltásra kiszemelt gépjármű egy ütött-kopott Opel Combo kisteherautó volt – a kiszélesített hátsó kerékjáratok arra utaltak, hogy mintha elkezdték volna rendbe rakni az autót, mielőtt erre a sorsa jutott. Aztán megnyugtattak, az első feladatnál a célba dobás volt a lényeg, a Combo-nak meg más baja is volt…

A papagájozva (személyautó-utánfutót tolva) szlalomozást a gyűrű leakasztása és felakasztása nehezítette, ami bizony volt, hogy kifogott némely pilótán – bár az se segít, ha vagy 10 fotós-filmes szegezi rá az optikát arra a pontra, amire koncentrál. Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság alelnöke, dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, mint a rendezvény főtámogató képviselője, valamint a megmérettetés kitalálója, a NiT Hungary munkáltatói szervezet elnöksége nagyon büszke a versenyzőkre, akik komoly szaktudásról tettek tanúbizonyságot a feladatok során.

Eredmények:

1. Szalai Gábor, Klippel Kft. 2. Rácz Imre, Egger Kft. 3. Aradi Zsolt, BGS Trans Imex Kft. 4. Nagy Lajos, Klippel Kft. 5. Kondér Tibor, J & S Speed Kft. 6. Miklósi László, TRÉLOG Kft. 7. Lászka Péter, Pemika Trans Kft. 8. Hanzli Csaba, J & S Speed Kft. 9. Tóth István, Waberer’s International Zrt. 10. Huszka Erik, Erizo Grain Kft.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!