Ezúttal is több tucat gépkocsira kértek áldást tulajdonosaik. Kliment László, az autóklub békéscsabai műszaki állomásának vezetője elmondta, Szent Kristóf az utazók, ebből fakadóan az autóstársadalom védőszentje is, ezért időzítik ezt az eseményt az ő neve napjához.

Az ötlet több mint egy évtizede Lentiben fogalmazódott meg, s azóta vált az autóklub közreműködésével országos szokássá. A Szent Kristóf-napi ünnepség célja: ráirányítani a figyelmet arra, hogy mindenkinek érdemes legalább egyszer egy évben átgondolnia azt, miként is viselkedik a közutakon, hogyan vigyáz saját maga és embertársai testi épségére.

Hozzátette, tapasztalataik szerint a gépjármű-tulajdonosok fontosnak találják, hogy az élet ezen területén is megerősítsék a hitüket. Az autóklub egyébiránt Szent Kristófról nevezte el azt a díjat is, amelynek bronz, ezüst és arany fokozatával jutalmazza azokat, akik legtöbbet tettek a biztonságos közlekedésért.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!