Nem várt siker a GMC Hummer EV villanymotoros pickup, hiszen arra már nem vesznek fel megrendeléseket, mert már 2024 végéig értékesítették; a zárt Hummer forgalmazását még el se kezdték. Addig üsd a vasat, amíg meleg alapon a GMC most bejelentette a 2024 elején a kereskedésekbe kerülő újabb villanymotoros pickupját, a Sierra EV Denali ugyanazt az Ultium alapot, légrugózást és összkerékhajtást/kormányzást kapja, mint a Hummer EV Pickup – tehát képes akár helyben megfordulni vagy oldalazni -, de egyedi a luxus-belsővel kényeztető karosszéria.

Duplafülkés a kialakítás, ahol a hátsó ülések gombnyomásra ledöntésével előre, illetve a platóajtó ledöntésével hátrafelé lehet megnyújtani a raktér méretét, egyedüliként 764 LE/1064 Nm rendszerteljesítményű hajtást kínálnak, amivel 4,5 másodperc alatt megvan a 0-96 km/óra gyorsulás, a hatótávolság 400 mérföld (644 km) körül lesz. A fedélzeti töltő 19,2 kW teljesítményű, a telep 350 kW-os villámtöltés fogadására képes (10 perc alatt 161 km-nyi energia), a plató jobb oldalfalán van az összesen 10,2 kW kimenő teljesítményű elektromos csatlakozás, amivel elektromos szerszámgépek üzemeltethetőek, de a teljesen feltöltött akkumulátorral 3 hétig tud egy átlagos házat energiával ellátni a GMC Sierra EV Denali. Az indulóár 107 000 dollár, 2025-ben kezdik meg a szerényebb felszereltségű/műszaki tartalmú/teljesítményű olcsóbb változatok forgalmazását.