A Pagani Automobili által kínált Arte in Pista, azaz művészet a versenypályán program keretében kínálják a Huayra R Evo-t, ezek a gyár által az FIA által elfogadott pályákon megszervezett pályanapokon nem a végeredmény, hanem az autózás élvezete a lényeg. Horacio Pagani egy Nashville-i Formula Indy versenyen döbbent rá arra, hogy hiányzik a kínálatból egy kifejezetten a versenypályákra fejlesztett autó, amelynél kivehető tetőpanelek teszik még közvetlenebbé a szívómotor üvöltését. Kiindulási alapnak a vásárlók által leginkább kedvelt Huanyra R-t választották, és lényegében megszabadultak azon korlátozásoktól, amelyek egyébként a rendszámozható autókat jellemzik.

A 60-as és 70-es évek LeMans-i versenyautói inspirálták az elnyújtott karosszériát, persze az aerodinamikai mérnökök mondták ki a végső szót. A fejlesztés 2 évig tartott, ez idő alatt a prototípus többször is megjelent Arte in Pista pályanapokon, ahol a partner Brembo és Pirelli mérnökei mellett a potenciális vásárlók is véleményt mondhattak róla. Az eredmény egy olyan autó, amely az LMP2 kategóriájú versenyautók szintjén képes mozogni a versenypályán.

 

Az orrot 101 mm-rel nyújtották meg, hogy helyet kapjanak a koptatótól induló, a fékhez, féknyereghez és vízhűtőhöz friss levegőt szállító légcsatornák, az első kerekek mögötti 2 szellőzőnyílás csökkenti az első tengelyre ható felhajtó-erőt. Optimalizálták az első tengelytől érkező forró levegő elvezetését, légáram tartja tisztán a hátsó szélvédőt. A hátsó részt 190 mm-rel nyújtották meg, függőleges vezérsíkot helyeztek el – a hosszabb karosszériával több hely jutott a padlón lévő aerodinamikai elemeknek, így nem kellett megnövelni a hátsó szárny méretét. Változatlan légellenállás mellett 45%-kal magasabb a leszorító-erő, és azt is sikerült elérnie az aerodinamikai mérnököknek, úgy, hogy a teljes sebesség-tartományban állandóan 45-55% marad a tengelyek közötti leszorítóerő-eloszlás – az állandó aerodinamikai teljesítmény segít a gyors kanyarvételben. A kivehető tetőpanel egyébként növeli a leszorító-erőt, ilyenkor mindkét tengelyen 5-5%-kal magasabb a mérhető érték.

A Pagani Huayra R Evo vázszerkezetét és karosszériáját az Utopia számára kifejlesztett új karbonszövetből készítik, ez azonos tömeg mellett 38%-kal merevebb felépítményt eredményezett. A 6,0 literes, V12-es szívómotort a HWA műhelyben dolgozták át, a teljesítmény 900 LE (8750/perc), a nyomaték 770 Nm (5800-8200/perc); a leszabályozási fordulat 9200/perc. Lehetett volna erősebb is a motor, de olyan szívósort és vezérműtengelyeket építettek be, amelyek közepes fordulaton erősebbé teszik azt. Kifejezetten ehhez az autóhoz fejlesztette a HWA a 6 fokozatú, szinkronizálatlan kézi kapcsolású váltót (kutyaláb a kiosztás, azaz bal alul van az 1-es fokozat), amelyhez 3 tárcsás szinterkuplung tartozik. A 80 kg tömegű váltó a motorhoz hasonlóan közvetlenül a karbon vázhoz van csavarozva mindenféle csillapítás nélkül, mivel ezek a felfüggesztés/vázszerkezet teherviselő elemei.

Kovácsolt alumínium elemekből állítják össze a kettős keresztlengőkaros felfüggesztést, elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókat használnak. A kovácsolt alufelnik (elöl 19, hátul 20 col) beépített karbon légterelő-elemekkel rendelkeznek, elöl 280/680 R19, hátul 345/725 R20 méretű Pirelli Slick, Száraz vagy Nedves mintázatú abroncsokat használnak. A Brembo által szállított karbon-kerámia fékek elöl 410×38, hátul 390×34 mm-es tárcsákat használ körben 6 dugattyús nyergekkel. Nem árulták el a Pagani Huayra Evo R menetteljesítmény-adatait, de azt igen, hogy a saját tömeg mindössze 1060 kg, az elérhető csúcssebesség pedig 350 km/óra.