Hamarosan hivatalosan is leleplezi az Opel a kompakt modelljének tizenegyedik generációját, az Astra L nevű típust, addig is közreadta az álcázott fényképeket, amelyeket a tesztelés során készítettek. Néhány fontos információt is tudunk már az új ötajtós modellről, a hossz marad 4,37 méter, a szélesség 5 centit bővül, a magasság 1,5 centit csökken. A Vizor első panel miatt magasabb lesz az orr, vízszintesebb a motorháztető, az első túlnyúlást 5 centivel csökkentik. Alapfelszerelésként kapja az Eco LED-fényszórót a kompakt modell, extraként a Pixel-LED okosfényszórókat lehet kérni. Ahogy most is, a jövőben is lesz kombi, a Sports Tourer nevet megtartó kombinál megnyújtják a tengelytávolságot és a hátsó túlnyúlást is. A tömegcsökkentés miatt műanyagból készítik a csomagtérfedelet.

A Pure Panel műszerfal-kialakítás lényege, hogy a kormány mögött és középen is képernyőt használnak, néhány dedikált fizikai kapcsolót meghagynak a szellőzés-vezérlésnek, és lesz hangerő-állító tekerő is. Az új kormánykerék-generáció a jelenleginél karcsúbb megjelenést kap. Felár ellenében lesz elérhető a fel-a-fejjel kijelző, amelynél a szélvédőre vetítik az információkat, nem külön műanyaglapra. Az EMP2-es padlólemezt a Stellantis adta, de a fejlesztést – különös tekintettel a finomhangolásra – már az Opel mérnökei végezték, az első vezetési próbák alapján a jelenleginél kényelmesebb haladásról számoltak be a meghívott újságírók.

https://youtu.be/aLP34SHCynw

A fejlesztés során a munka egy részét számítógépen végezték, de nem lehet kiváltani a gyakorlati próbákat, Lappföldön -30°C-os hőmérsékleten indultak a tesztek, majd a dudenhofeni tesztpályán folytatódtak, a rüsselsheimi fejlesztőközpontban pedig különösen nagy figyelmet fordítottak az elektromágneses kompatibilitás vizsgálatára.
„Az új Astra nyúzópróbái tökéletes rendben zajlanak. A fejlesztőcsapat – amelyben egyébként több a nő, mint eddig bármikor – olyan új Astrát alkotott, amely garantáltan elnyeri majd a vásárlók tetszését” — mondta az új modell fejlesztéséért felelős vezető mérnök, Mariella Vogler.

„A fejlesztés során kiemelten fontos célunk volt, hogy az új generációs Astra a vezetőnek és az utasoknak is élményt és utazási komfortot nyújtson” – mondta Andreas Holl, az Opel menetdinamikai fejlesztésekért felelős vezető mérnöke. „Egyfelől, kifinomult és dinamikus műszaki megoldásaink garantálják, hogy az utasok minden helyzetben biztonságban érezhetik magukat, még nagy sebességnél az autópályán is. Másfelől ez a biztonság sosem megy a kényelem rovására, még nagyon rossz útfelületeken is komfortos az utazás az új Astrában.”

A futómű-specialisták mellett az Opel fűtésért, szellőzésért és légkondicionálásért felelős fejlesztői is Lappföldre látogattak idén télen. Az egyik fő feladatuk az volt, hogy garantálják az utastér minél gyorsabb felmelegedését . Ennek érdekében vizsgálták a motor hőleadását, a hűtőközeg áramlási viszonyait, a fűtőrendszer teljesítményjellemzőit, a belső légáramlást, valamint a fűtött kormánykerék működését valamint az első és a hátsó ülésfűtést is.

Az új Opel Astrát Rüsselsheimben fogják gyártani, közös soron a DS 4-es crossoverrel, a motorkínálatban benzines (110 és 130 LE) és dízel (110 LE), valamint hálózatról tölthető hibrid (180 és 225 LE) hajtásokat találunk, de – a francia testvérmodell példája alapján – akkumulátoros-elektromos hajtás is megvalósítható; erről a piaci igények alapján döntenek majd. Az Opel Astra L ötajtós és kombi változata 2022 januárjában kerül majd a kereskedésekbe, a leleplezésére nemsokára sort kerítenek.