A Jensen márka legsikeresebb autója volt az 1966-ban bemutatott Interceptor nevű kupé, nem utolsó sorban az olasz Carrozzeria Touring által megrajzolt karosszériának köszönhetően – ez volt az első alkalom, hogy nem a britek készítették autójuk megjelenését. A gyártás 1976-os leállításáig 6408 példányt készítettek.

Először 2011-ben merült fel az autó feltámasztása, akkor még egy svájci cégnél voltak a márkajogok, akik néhány vázlatrajzot is közzétettek. Majd három év kihagyással már egy brit cégnél voltak a márkajogok, és pár fényképet is közöltek egy új formájú, lépcsős hátú kupé agyag modelljéről, de úgy tűnik, mégis a svájciak által kidolgozott tervet valósítják meg – erre utalnak a nemrég a szabadalmi hivatalba beterjesztett fényképek, amelyeken hatalmas hátsó szélvédőt látunk.

Könnyen lehet, hogy mindkét karosszéria – tehát a lépcsős hátú és a hatalmas hátsó szélvédővel rendelkező – megvalósul, hiszen eleve a megrendelő ízléséhez-igényeihez egyedileg igazított autókat akarnak készíteni Jensen Interceptor néven, ennyi igazán belefér majd a megcélzott, 150 millió Ft-os vételárba.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!