Miután a koronavírus-járvány miatt a CES-en való élő megjelenést lemondta a BMW, az iX M60-as csúcsváltozatának a leleplezését is pár nappal eltolta – épp csak a sajtófotók időzítését nem módosította, így azokat már napokkal a digitális bemutató előtt megismerhettük. Akkor még csak becsült számokkal rendelkeztünk, most pedig már hivatalos: a csúcsteljesítmény 619 lóerő, a maximális nyomaték Sport módban 1015 Nm, a rajtautomatika választása esetén pedig 1100 Nm lódítja meg a karosszériát. A sajtóanyag végén levő apró betűs részből pedig kiderül, hogy tartósan „csak” 540 lóerőt tud a BMW iX M60, a 619 lóerőnek legfeljebb 10 másodpercig örülhet a sofőr; ezek a számok csak előzetes értékek. Ugyanez elmondható a 3,8 másodperces 0-100 km/óra gyorsulásról is, illetve a 499-566 km-es szabványos hatótávolságról.

A nagyobb motorteljesítmény mellett az itt alapáron adott légrugós felfüggesztést is sportosabbra hangolták az M GmbH mérnökei, szintén szériában jár az összkerék-kormányzás. A féknyergeket kékre fényezik, az első sárvédőkön és a csomagtérfedélen ott az M-es logó, extraként 22 colos Titanium Bronze színű felnik is rendelhetőek. A belső térben a digitális műszeregység grafikáján jelenik meg az M-es jelzés, egyébként itt is rendelhetőek a különleges belső hangulatot adó csomagok. A BMW iX M60-as júniusban jelenik meg az utakon.