Az FCA hétvégén kinevezett új elnöke, John Elkann jelentette be a hírt, hogy Sergio Marchionne elhunyt. Az autóipari menedzser már korábban tervezte nyugdíjba vonulását, az idei nyári szünet előtt az utolsó nyilvános jelenése június 26-án volt, amikor egy Jeep Wrangler állítottak szolgálatba a Carabinieriknél, ezt követően megkezdte betegszabadságát. Egy előre eltervezett vállműtétet hajtottak végre rajta még július elején, majd a megszokottnál nehezebben lábadozott. A múlt hét végén komplikációk léptek fel, és állapota hirtelen rosszabbra fordult, kómába került. Amikor ez a menedzserrel baráti viszonyt ápoló FCA-tulajdonosok számára ismert lett, leváltották hivatalos pozícióiból, most pedig bejelentették a 66 éves menedzser halálhírét. Sergio Marchionne szokatlan módszereiről volt híres, például a Chrysler átvételét követően több munkakört adott az igazgatóknak, ugyanannyi idő alatt kevesebb idejük lett így gondolkozni az egyes döntéseken, amelyeket sokkal inkább ösztönösen hoztak meg.