Sokféle utánzatot láttunk már, volt, aki Honda Civicből próbált Bugatti Veyront faragni, de most egy, az eredetit meglepően jól lemásoló autóval van dolgunk. A képeken ugyanis nem egy Bentley Continental R, hanem egy 1991-es Oldsmobile Cutlass Supreme Coupe látható.

Az autót Erl nicknéven eladásra meghirdető építő ugyanis nem egyszerűen felöltöztette az autó karosszériáját, komolyan bele is nyúlt abba. A megfelelő arányok miatt például jó fél métert beletoldott a hátsó túlnyúlásába, de az egész első tengelyt – motorostul, erőátvitelestül – is előrébb vitte, hiszen a Bentley Continental R egyik különlegessége a nagyon hosszú tengelytávolság, amelyen belül az utastér hátra van tolva. Talán csak annyi árulkodik a csalásról, hogy nem az 1200 példányban készült brit kupét látjuk, hogy a tetővonal szögletes egy kicsit, és a hátsó oldalablak is rövidebb. Ezzel együtt kell élnie majd a vásárlónak…

Az átépítés egyébként nem csak a karosszériára korlátozódik, a belső térben is a brit autó atmoszféráját próbálta megvalósítani Erl, aki valószínűleg egy régi szekrényt áldozott fel a fabetétek okán. A piros cérnával ékesített dupla varrású bőr sokat segít ugyan a helyzeten, de azért itt már első pillantásra világos, nem egy igazi Bentleyvel van dolgunk.

A csalás akkor lesz egyértelmű, ha beindul a motor. A donor autó technikájához nem nyúltak, továbbra is a – már 1991-ben is – jó öreg 3,1 literes V6-os hajtja az első kerekeket, a váltó négyfokozatú, automatikus. 140 lóerő küzd tehát az eredetinél ránézésre vagy 1 tonnával nehezebb autóval, az eredmény nem feltétlenül kielégítő, de ahogy a Bentley akkoriban mondta, a teljesítmény „elegendő az autó mozgatásához”.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!