Áthangolják az M3 pickup utóművét a megváltozott súlyeloszlás miatt Áthangolják az M3 pickup utóművét a megváltozott súlyeloszlás miatt

A BMW M GmbH dolgozói a kilencvenes évek elején már készítettek egy pickupot alkatrészek szállítására. Az új autóval azonban jócskán felülmúlják akkori alkotásukat.

A recept nem változott, a hármas sorozat kupéjából készítették el a nyitott raktérrel rendelkező szállítójárművet, jelen esetben azonban nem spórolták ki belőle az M-es technikát. A négyliteres, 420 lóerős V8-as motor hajtja az autót, aminek a kialakításakor biztosra mennek: a Nürburgringen a megváltozott tömegviszonyokhoz hangolják a futóművet.

alu lemezekkel bélelték ki a platót alu lemezekkel bélelték ki a platót

Alumínium lemezekkel borították be a platót, ez egyrészt időjárás-biztos megoldás, másrészt a hátul szállított, esetenként nagy tömegű fém alkatrészekkel se kell óvatosan bánni. Furcsa látvány még a vonóhorog az M3-as BMW hátulján, látszik, hogy igen érdekes rögzítőrészt kellett szerkeszteni ahhoz, hogy a négy kipufogó között ki tudják vezetni a vonószemet.

Suta a B oszlop - de nem is eladásra készül az autó Suta a B oszlop – de nem is eladásra készül az autó