A múlt héten tartották a Daimler éves közgyűlését, az eseményen pedig maga Dieter Zetsche beszélt az új -osztály kupé változatának harmadik negyedévre időzített piacra dobásáról, amikor mögötte a falon az autó fényképét mutatták. Amelyet ekkor még hivatalosan nem ismerhettünk, most pedig itt van ugyanaz a fénykép, immár jó minőségben az autofilou weboldal jóvoltából.

Szóval a főnök elmondása szerint mérce lesz majd  piacnak ebben a meglehetősen szűk és exkluzív szegmensében az autó, amely nagyon közel áll majd a tavaly bemutatott tanulmányhoz. A kémfotók alapján bent nagyjából annyi eltérés lesz a limuzinhoz képest, hogy háromküllős lesz a kormány, műszakilag pedig megegyezik majd a két karosszériaváltozat. Várhatóan a kupéval együtt lesz majd elérhető a Mercedes S-osztály vagy fél méterrel nyújtott XL változata is, amelynek hivatalos bemutatkozása valamelyik közel-keleti autószalonon várható.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!