Henrik Fisker neve újabban leginkább azért szerepel a sajtóban, mert az általa alapított, majd csődbe ment és a kínai Wanxiang Csoport tulajdonába került autógyár visszatérésre készül. A névadó-cégalapítót kirúgták, úgyhogy most megint azzal foglalkozik, amihez igazából ért, azaz karosszériát tervez.

A kétezres évek elején az Aston Martin vezető formatervezője volt Fisker úr, akkor készült a ma is megvásárolható Vantage, amely a legújabb autójának az alapját jelenti. Az Amelia Island Concours dElegance kiállításon debütált a Thunderbolt nevű kupé, ami nem más, mint a gyári alumínium héjától megfosztott Vantage, amelyet karbonból sütött karosszériaelemekkel burkoltak. Ismerősnek tűnik a módszer? Nem véletlen, a Mustangból készített Galpin Fisker Rocket-nél is ugyanezt a receptet követték.

Nagyobb lett a jellegzetes formájú hűtőrács, púpos a motorháztető, a hátsó szélvédő pedig immár lelóg az oldalfalra. A hátsó lámpákat a legújabb divatnak megfelelően LED-füzérre cserélték. Az utastérben a svájci Maurice Lacriox által készített kronográf mutatja az időt a középkonzolon, egyébként finom bőr és karbon borít mindent. A prototípusba került egy hatalmas kijelzővel rendelkező Panasonic szórakoztató rendszer is.

Minimális műszaki változás is van, a szabad magasságot 15 mm-rel csökkentik, egyébként nem nyúlnak az Aston Martin V12 Vantage technikájához (568 lóerős, 6,0 literes V12-es, nyolcfokozatú automatikus váltó). A bemutatott prototípus egyedi darab marad, de a Galpin Auto Sports elkezdte gyűjteni a megrendeléseket, mert egy minimális, pár tucatos szériát azért készítenek a Thunderbolt-ból. A megvásárolható autó onnan különböztethető meg a prototípustól, hogy az nem a jellegzetes formájú Aston Martin hűtőrácsot kapja, hanem egy hagyományos darabot, amelyet két kisebb légbeömlővel öveznek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!