A MikulásGyár egy nyolcadik éve működő hazai kezdeményezés, melynek célja a mélyszegénységben élők, nagycsaládosok, így rengeteg gyermek segítése: a tavalyi évben, mint Európa legnagyobb karitatív akciója, félmilliárd forintot is meghaladó értékben gyűjtött adományt, és ezáltal mintegy 257.000 gyermek számára tudta picit szebbé tenné az Ünnepeket. A MikulásGyár tartós élelmiszert (tészta, konzerv, olaj, cukor, só, liszt stb.),  édességet, tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyvet gyűjt országszerte, majd az önkéntesek által fajtájuk szerint szelektálva, dobozolva eljuttatja a Magyar Vöröskereszthez, amely a leginkább rászorulóknak ajándékozza az adományokat. A MikulásGyárba évről-évre egyre többen jelentkeznek önkéntesnek, vannak, akik visszajárnak, és vannak, akik emiatt jönnek Magyarországra: Ausztráliából, Kínából, USA-ból és Európa több országából is érkeznek segíteni, csomagolni, nagy szolgálatot téve ezáltal az adományozottaknak.

A MikulásGyár célja, hogy az idei évben még a tavalyinál is több, akár 300.000 gyermek számára varázsolja szebbé a karácsonyt, ennek elősegítése érdekében döntött úgy a Ford, hogy csatlakozik a kedzeményezéshez: azok, akik szívesen segítenének, ezt idén úgy is megtehetik, hogy november 26. és december 6. között adományukat nyitvatartási időben elviszik a lakóhelyükhöz legközelebb eső Ford márkakereskedésbe. Az ajándékokat, adományokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, azokat a felajánlók akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják. Az így összegyűjtött ajándékokat Ford Transit Custom juttatja majd el a budapesti 56-osok terén kialakított központi gyűjtőhelyre.

„A kartitatív ügyek támogatása nem áll távol tőlünk, a Ford vállalati kultúrájának kezdetek óta része a társadalmi felelősségvállalás, fontosnak érezzük, hogy visszaadjunk valamit a közösségnek, igaz ez globális és helyi szinten egyaránt. Az elmúlt években lehetőségeink szerint idehaza is igyekeztünk részt vállalni akár szűkebb környezetünk, akár az árvizek, avagy a vörösiszap katasztrófához hasonló országos jelentőségű problémák megoldásához, az általuk okozott károk enyhítéséhez, mindvégig szem előtt tartva, hogy a legfontosabb cél a valódi segítségnyújtás, nem pedig az ezáltal elérhető publicitás.“ – fogalamaz Varga Zsombor, a Ford magyarországi PR és kommunikációs igazgatója.

„A MikulásGyár ugyanakkor egy olyan magyarországi kezdeményezés, amelyre méltán lehetünk büszkék mindannyian: hihetetlen nagy dolog, hogy 2011-re Európa legnagyobb jótékonysági megmozdulásává vált, híre pedig más kontinensekre is elért, önkéntes segítőket és adományokat vonzva a világ számos országából, elképesztően pozitív üzenetet közvetítve Magyarországról. Ez az immár nyolcadik éve tartó, példa nélküli jótékonysági akció lehetőséget teremt számunkra, hogy legszebb ünnepünk, a karácsony közeledtével megálljunk egy kicsit, megnyissuk a szívünket és picit gondoskodhassunk azokról, azok ezt nem tudják megtenni, és így, együtt, közösen gyermekek százezreinek ajkára csaljunk mosolyt. Éppen ezért rendkívüli örömünkre szolgált, amikor a Ford magyarországi márkakereskedői egyöntetű lelkesedéssel biztosítottak bennünket arról, hogy bemutatótermeiket november 26. és december 6. között rendelkezésre bocsátva segítenek az adományok összegyűjtésében, amelyeket majd – reményeink szerint kiegészítve saját felajánlásukkal – az Év Haszongépjárműve díjat elnyert új Transit Custom juttat el a MikulásGyár számára.“ – teszi hozzá a szakember.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!