A zsűri egyébként híres gyűjtőkből, rajongókból, formatervezőkből, mérnökökből és pilótákból állt, Jay Kay, Sebastian Vettel, Paolo Pininfarina, Andrea Militello, Nick Mason, Flavio Manzoni, Rodolfo Gaffino Rossi, Aldo Colonnetti, Franco Cimatti és Nicola Boari is köztük volt. Egyöntetűen a Manifesto nyerte meg a tetszésüket a végső fordulóba jutott 12 terv közül, mert az egy teljes egésében kidolgozott jármű, karosszériával, utastérrel, hajtáslánccal és leginkább különleges ajtónyitási-mechanizmussal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Valenciennes-ben működő IDS-Rubika iskola hat diákja dolgozott az alkotáson, a francia Michael Barthly, Grimaud Gervex és Jean Baptiste Epinat mellett a belga Michael Kalyvianakis, Stanislas Oleksiak és William Stock. Nem tudjuk, hogy mi lesz ő sorsuk, de a Ferrari 2005 és 2011 után azért írta ki 2015-ben is a formatervező-bajnokságát, hogy ötletek mellett tehetséges formatervezőket is gyűjtsön, úgyhogy könnyen lehet, hogy a maranellói cég alkalmazza majd őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Külön említést érdemelt még a benyújtott pályaművek közül a Pforzheimi Főiskolán tanuló Roman Egorov által készített FL, amely egyedüliként csak és kizárólag az utastérre fókuszált. De nem ezért emelték ki a többi pályamű közül ezt a formatervet, hanem azért, mert a manapság már kissé sablonossá váló bőr-karbon kombináció helyett újfajta anyagok segítségével teremtette meg a luxus érzést.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!