Zouérat – Tichit (Mauritánia)
Összekötő: 9 km
Gyorsasági: 660 km

Az ellenőrzőpontokat a 256., a 397. és a 599. kilométernél jelölték ki. A mai nap nagy része homok, rengeteg dűnével kell megküzdenie a mezőnynek. Hosszú a szakasz, tehát nagyon igyekeznie kell annak, aki még világosban a táborba akar érni, ugyanakkor vigyázni is kell a járművekre, hiszen ma este nincs mód szerelésre: a járművek a tankolás után azonnal a zárt parkolóba kerülnek.

A vVersenyzők közül a két Nissan jelenleg a második ellenőrzőponton van túl, Kis Sándor a kiváló 19. idővel haladt át. Palik László ugyanennél az ellenőrzőpontnál a 32. időt érte el.

A kamion haladásáról egyelőre szintén nem áll rendelkezésünkre információ. A többi magyar versenyző közül a motoros Varga Ákos és Nagy Péter remekül tartja magát, a legutóbbi hírek szerint a második ellenőrzőponton a 33. és a 64. idővel haladtak át. Hermann Henrikről nincs információnk.

Az autósoknál Szalay Balázs a fantasztikus 12. időt futotta az első időellenőrzőnél, és 34.-ként áthaladt a másodikon. Lisziékről annyit tudunk, hogy éjszaka befutottak, a szervezők a szakaszon 120., az összetettben 111.helyen rangsorolták őket.

A Darázsi Zsolt vezette kamion – mely tegnap Lisziéket húzta – szintén megérkezett éjjel a táborba, a szakaszon 49., az összesítésben 45. pozícióban áll.

Az élmezőny a motorosoknál már célba ért, Fretigné, Coma, Després sorrendben, az autósoknál Peterhansel befejezte, a többiekről a második ellenőrzőpontról jöttek az utolsó információk, ott a címvédő francia mögött Kleinschmidt és Al Attiyah érkezett. A kamionoknál sem a vezető Csaginnak, sem az idősebb De Rooynak nem volt problémamentes a napja, így Kabirov vezet a második CP-nél az ifjabb De Rooy és De Azevedo előtt.