Az olasz Tecnicar cég autóvonatok gyártásával indult, pár éve elektromos autókkal is elkezdtek foglalkozni, de egy-két kisautó-tanulmánynál többre nem futotta erejükből. A cég tulajdonosa, Giuseppe Ferrazzano azonban rögtön egy elektromos szuperautóval akarja bizonyítani, hogy mire is képes vállalkozása.

Nem tudjuk, a műszaki fejlesztés hol tart, de a Lavinia Super Elettrica elnevezésű sportkocsi számítógépes látványtervével már elkészültek. A 4,7 méter hosszú, 2 méter széles és 1,2 méter magas karosszéria különösebb spoilerek nélkül is annyi leszorító-erőt tud termelni, mint egy Formula-1-es versenyautó, ami annak köszönhető, hogy a lemezek alatt úgy tudnak játszani a hajtómotorok-akkumulátorok elhelyezésével, hogy bőven marad hely a rejtett légcsatornáknak.

A 800 LE/550 Nm teljesítményű elektromotor egy kétfokozatú váltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket, az akkumulátorok miatt 1,6 tonnás saját tömeg ellenére is 3,5 másodperces 100-as sprintet és 300 km/órás csúcssebességet mondanak az autónak. A lítium-vas foszfát akkumulátor kapacitása 45 kWh, de azt nem árulták még el, mekkora lesz a hatótávolság. A Lavinia Super Elettrica alapját egy krómacél csövekből szerkesztett utascella jelenti, amelyhez elöl-hátul karbon energiaelnyelő egységek csatlakoznak. Frontális és oldallégzsákok is vigyáznak majd az utasok testi épségére, a vezetéstámogató berendezések közül azonban csak blokkolásgátló lesz a fedélzeten. Körben kettős keresztlengőkaros felfüggesztések dolgoznak majd, a fékek karbon-kerámia tárcsákat kapnak. Arról, hogy mikorra lesz kész, vagy hogy nagyságrendileg mennyibe kerül majd az autó, még nem nyilatkozott Giuseppe Ferrazzano.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!