Információink szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata során úgy találta, hogy a Tesco-Globál Áruházak Rt. nem sérti meg a versenytörvényt, amikor benzinkútjainál jóval a piaci ár alatt értékesíti az üzemanyagokat.
Budapest
Autóplázák épülnek Budapesten
Két nagy, komplex szolgáltatást nyújtó autópláza is épül Budapesten, kihasználva a jármű-kereskedelemben életbe lépő enyhébb uniós szabályozást. Az M3-as kivezető szakaszán épülő plázában haminc, a békásmegyeriben pedig legalább fél tucat márka modelljeit fogják árulni.
Benzinár: a kormány tárgyalna a Mol-lal
Egyeztetéseket kezdeményezett a gazdasági és közlekedési miniszter az olajipari ágazat szereplőivel, elsősorban a MOL Rt.-vel arról, hogy miként lehetne enyhíteni a piaci mozgások Magyarországra gyakorolt hatását.
Rover: leállt a termelés – csődtől tartanak a beszállítók
Leállt a termelés csütörtökön az MG Rover legnagyobb angliai üzemében, a jelek szerint azért, mert a beszállítók az utolsó, még hazai kézben lévő hagyományos brit autógyár pénzügyi összeomlásától tartva beszüntették az alkatrészszállításokat.
MAN-kamiongyár Magyarországon?
Várhatóan májusban dönt a MAN AG vezetése arról, hogy melyik országban építse fel új üzemét, amely évente 15 ezer teherautót termelne a kelet-közép-európai piacra.
Új „Tecshift“ sebességváltó: kisebb fogyasztás, nagyobb komfort
A Movano után a Vivaróhoz is kínálja az Opel az opcionális Tecshift hatfokozatú robotváltót.
Új vezető a Mitsubishinél
A Mitsubishi kizárólagos vezérképviseletét ellátó MM Import Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját 2005. április elsejével Kovács Tamás tölti be.
Három év garancia a KTM 950 Adventure-re
A KTM három évre hosszabbítja meg a 950 Adventure garanciáját.
Fiat, PSA Peugeot Citroën, Tofas megállapodás
A 2008-ban forgalomba kerülő, új kishaszon-gépjárművek, a Fiat, a Peugeot és a Citroën haszongépkocsi választékát egészítik ki.
Az Audi A6 quattro és A8 quattro a legjobbak a luxuskategóriában
Az Audi A6 quattro „2005 legjobb összkerékhajtású autója” a luxuskategóriában, ahol a második helyezett az Audi A8 quattro lett.