Az XC60-as lágyhibrid változatban egészen más arcát mutatja, mint sportmodellként.
Nem kispályás – Volvo XC60 T8 Polestar Engineered teszt
Miután a Volvo búcsút intett az öt- és hathengeres motoroknak, várható volt, hogy ha egyszer igazán sportos autót dobnak piacra, akkor ott gyökeres változás lesz.
F1: Hamiltont Belgiumban sem lehetett megállítani
Lewis Hamilton játszi könnyedséggel nyerte a szezon hetedik futamát, a második helyen a Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas ért célba. Idén csak Max Verstappennek és a Red Bullnak sikerült felvennie a versenyt a fekete Mercedes-szekkel, így a holland pilóta bronzérme borítékolható volt.
ETRC: Pole és futamgyőzelem Csehországban Kiss Norbinak
Szombaton győzni tudott a pole-ról induló Kiss Norbi, vasárnap pedig az eső miatt félbeszakított futamon végül a harmadik helyen ért célba a magyar versenyző.
Zöldül a Kia Ceed-család
A Ceed és Xceed modellek lágyhibrid dízellel és 1,6-os szívómotorral rendelkező plug-in hibrid hajtással is elérhetőek.
Különleges Abarth 595-ösök érkeznek
A Yamaha gyári MotoGP-csapat megjelenését kapja az egyik, fekete-arany színkombinációt a másik, most bejelentett Abarth 595 limitált széria.
Erősebb lett a Panamera
20-80 lóerővel nőttek a benzinmotorok teljesítményei, és van egy új plug-in hibrid V6-os belső égésű motorral és 560 lóerővel.
Veteránautó-múzeum Kiskőrösön
Bognár Zsolt hobbijából mára egy veteránautó-felújítóműhellyel is rendelkező autómúzeum lett.
Frissült a Toyota Landcruiser 70-es
A modernizálás még nem jelenti azt, hogy korszerű lett az 1984 óta gyártott terepjáró, csak a lemaradása csökkent.
Háromajtós kombiként is szép a Rolls-Royce Wraith
A belga Carat Duchatelet karosszériaépítő készítette el a Wraith kupé alapján a Silver Spectre Shooting Brake nevű kombit.