November elsejétől immár hazai forrásból is megvásárolhatóak a BMW i3 és i8-as autói.
Az nevet, aki a végén nevet
Kárörvendő kacajjal előzi meg a havas úton lassító terepjárót, majd hamarosan az árokba esik a személyautó sofőrje.
Érzelmi töltés
A végtelenül racionális Toyota Yarisból egy szimpla ráncfelvarrással sikerült szerethető, sikkes kisautót varázsolni.
Golf raliautó a kínai bajnokság számára
A brit Prodrive a FAW-VW megrendelésére készítette el a kínai CRC szabályzatnak megfelelő raliautót.
Íme az első, BMW-technikás egyterű
A BMW kínai partnere létrehozta a Huasong egyterű márkát, amelynek első autója a bajorok 2,0 literes turbómotorját kapja.
Már kapható az Autó-Motor 2014/20-as száma!
Keresse az újságárusoknál az új Autó-Motort!
Elkészült a Honda kis méretű hibrid szedánja
A City karosszériájába is beleépítette új hibrid hajtását a Honda, az eredményt pedig Grace-nek keresztelte el.
50 milliós abroncsadomány a Hankooktól
A Hankook idén 171 közhasznú szervezet, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára nyújtott jelentős támogatást gumiabroncsok formájában.
Élvezet a köbön
Nem titkolom, piszkosul élveztem a rövid menetpróbát a pöttöm Renault Twingóval, pedig még csak nem is a turbós kivitelt vezettem!
184 milliárdjába kerül a Hyundai/Kia-nak, hogy csalt a fogyasztással
Megegyezéssel zárta le az EPA hatósági eljárását a Hyundai/Kia, összesen 745 millió dollárjába kerül az ügy.