Aki kicsit is jártas az autós „kódfejtésben”, a címből már kitalálhatja: a képeken látható Audi TT sportkupét 3,2 literes, V6-os motorral, quattro négykerékhajtással és S-Tronic dupla kuplungos automata sebességváltóval teszteltük.
Kipróbáltuk: Mazda CX-7
Végre kezd helyére kerülni az SUV-kategória: a Mazda bátran színt vallott, kidobta a „terepjáró jelleg” ballasztját a léghajóból, és telivér aszfaltos sportkocsiként alkotta meg a CX-7-est – de crossoverhez illően magas építéssel, „parancsnoki” kilátással. A magyar piacon a lélektani limitet képező kilencmilliós határ környékén foglalnak helyet az autó változatai.
Golf BlueMotion: 4,5 l/100km
A Volkswagen a Frankfurti Nemzetközi Autókiállítás (IAA) alkalmával a nagyközönség elé tárja BlueMotion termékoffenzívája újabb szakaszát: a világ legnagyobb autószalonján ugyanis az éppoly takarékos, mint környezetbarát technikákkal összesen hat modell debütálhat.
„KODA OCTAVIA SCOUT EXPERIENCE 2007” – MOSZKVÁTÓL VLAGYIVOSZTOKIG
2007. augusztus 4-én, szombaton, a moszkvai Vörös térről tíz koda Octavia Scout indult egy több mint 9700 kilométeres expedícióra, amelynek végcélja a japán-tenger-parti Vlagyivosztok.
Megújult 9-3-as Saab modellek
Az új 9-3-asok merész vonalvezetése – melyet a díjnyertes Aero X koncepció ihletett – csúcstechnológiával párosul a még tökéletesebb vezetési élmény érdekében.
Audi Oldtimer Kupa hétvégén!
Az Audi igazi ínyencséggel készül a vitorlások szerelmeseinek az idei évben.
A Porsche támogatja a Nürburgringet
A stuttgarti Porsche AG támogatja a Nürburgringet, hogy az továbbra is színvonalas sportesemények helyszíne és kiváló tesztpálya maradhasson.
A Porsche a sportkocsi-legenda termelési rekordját ünnepli
A Porsche AG 911-es modellsorozata sikerekben gazdag történelmének újabb csúcspontjára érkezett.
Peugeot 207 Van 1.4 HDi: hézagpótló
Egy haszongépjármű legyen nagy, férjen el benne szükség esetén egy kisebb brigád, a formája pedig sokadlagos szempont – gondolnánk, ha meghalljuk a „céges furgon” szókombinációt. Tesztalanyunk ilyen oldalról megközelítve egy igazi hézagpótló modell. Ügyesen látja el feladatát, kétfős minibrigádnak tökéletes, ráadásul még jól is néz ki!
Teszt: Fiat Bravo 1.4 16V Dynamic
Bár 90 lóerő nem is olyan kevés, 1,2 tonna önsúly pedig nem meglepősen sok, az 1,4-es Bravo leginkább a sík vidéken érzi otthon magát, ahol lendületből autózhatunk vele. A hegyi túrákon az autó egyértelműen tudatja velünk, hogy visszavágyik az alföldre, mert ott van ő honn, ott az ő világa.