Az eTGM teherautó és a BM Heros által épített MAN-alapú 16 személyes kisbusz. Fotó: Lővei Gergely és MAN

Az MAN (ejtsd emáen) márka elektromos mobilitást propagáló In-Mobility rendezvényéhez csatlakozott a konszern személyautóit hazánkban képviselő Porsche Hungaria, így a városi miniautótól kezdve a luxus szabadidő-autón át a 12 méteres városi buszig ismerhettük meg a VW-csoport elektromos járműveit.

Már Magyarországon is dolgoznak a 3,5 tonnás össztömegű, elektromos eTGE első példányai

Az apropót az adja, hogy ahogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, 2050-re karbonsemlegessé válik Magyarország, és ez a közlekedési szektort is érinti. Elindul a Zöld Busz program, 2022-től csak elektromos városi buszokat lehet majd forgalomba helyezni, ide sorolható az Audi Hungaria és a Szegedi Tudományegyetem együttműködése is, amely szintetikus üzemanyagok fejlesztésére és technologizálására indult. Hamarosan bejelentik a Nemzeti Hidrogén-stratégiát amelyben szerepel majd az is, hogy a földgázhoz hidrogént kevernek majd, amit nemcsak a vezetékes gázrendszerbe táplálnak be, hanem jármű-üzemanyag is lehet.

A Porsche Hungaria személyautóit, az MAN haszonjárműveit ki is lehetett próbálni, az Audi Hungaria képviselője elmondta, hogy a győri telephelyen 400 fős motorfejlesztő részleg is van, ahol egyre többet foglalkoznak elektromos hajtásokkal A nálunk készülő villanymotorokat Brüsszelbe szállítják, hogy az e-tron modellekbe beépítsék azokat – a tekercselésnél használt szigetelőburkolat piros-fehér-zöld színe jelzi a származási helyet. A BM Heros is képviselte magát a rendezvényen, mint az MAN és a VW Haszonjárművek technológiai partnere. Újabban már MAN autóbuszokat is végszerelnek, de folyamatban van a saját autóbusz homologizációja, amely szintén MAN-technikát használ – a Zöld Busz programban is ilyenekkel kívánnak részt venni. Hamarosan indul a Lion’s City városi autóbusz elektromos változatának sorozatgyártása, jövőre már csuklós kivitelben is elérhető lesz, addig is lágyhibrid dízellel, CNG-hajtással is elérhető ez a típus. A nagy haszonjárművek mellett a 3,5 tonnás össztömegű TGE is elérhető már akkumulátoros-elektromos hajtással az MAN palettáján.

Októberben indul a 12 méteres, elektromos városi busz sorozatgyártása

IDÉN 30 ÉVES A PORSCHE HUNGARIA
1990 októberében alapították a Porsche Hungariát, amely működésének 30 éve alatt mintegy 770 000 járművet értékesített Magyarországon. Ma már a VW-konszern legtöbb személyautó-márkáját képviseli hazánkban, a Parts Center Budaörs pedig az egész régió alkatrészellátásában fontos szerepet játszik.

Eppel János Porsche Hungaria ügyvezető és Dalnoki Balázs VW-márkaigazgató leplezi le az ID.3-ast