A Fórum körbejárja az európai közlekedés legvitatottabb kérdéseit: első napján a városi közlekedésről, a zárónapon pedig a közlekedés és a környezet kapcsolatáról folyik a vita.

A statisztikák szerint 2001-hez képest a tavalyi év során először nem csökkent, hanem stagnált a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma. Az út- és közlekedésbiztonság témakörében felszólaló szakértők szerint így a közlekedésről szóló fehér könyv által kitűzött cél, amely szerint 2010-re az áldozatok száma felére kell, hogy csökkenjen, legfeljebb 2018-ra érhető el. Ezen azonban változtatni kell, és a közlekedés biztonságát növelő intelligens, ugyanakkor megfizethető, és az autóvezetők szempontjából is optimális technológiai megoldásokat, szabályokat kell bevezetni, valamint nagy figyelmet kell fordítani a járművezetők oktatására, képzésére is. Ám ezekkel az eszközökkel sem lehet a biztonságot garantálni, de a bizonytalanság minimálisra csökkenthető.

Gurmai Zita az aggasztó európai viszonyokon túl, biztatónak nevezte a hazai eredményeket. 2008 első nyolc hónapjában 8 százalékkal kevesebb személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, mint az előző év azonos időszakában; a halálos kimenetelű balesetek száma pedig 25 százalékkal csökkent.