– Nem érdemes a legolcsóbb opciót választani, hiszen az iskolák árai között nincs óriási anyagi különbség, és nem biztos, hogy a legalacsonyabb áron a legmegfelelőbb oktatást kapjuk – nyilatkozta a Naplónak Koroknai Imre, az egyik debreceni autósiskola vezetője, aki szerint az első és leggyakoribb hiba, amit az emberek elkövetnek, hogy nem tájékozódnak kellőképpen az iskola kiválasztásakor.
– Fontos tájékozódni az ütemezésről is és megkérdezni, milyen gyakorisággal tudjuk levezetni óraszámainkat (hetente hányszor és hány órát), hiszen az oktatók ráérése – csakúgy, mint a miénk – kötött. A legideálisabb, ha minél sűrűbben és minél többet vezet a tanuló, mert minél sűrűbben és minél több inger éri, annál jobban belerázódik a forgalmi rutinba.

Viszonyítási alap
Az emberek többsége maximum egy vagy két szempontot figyel meg az autósiskolák utáni böngészés során, melyek közül az egyik a jogosítvány megszerzésének lehető legkisebb anyagi vonzata. Gyakran beleesnek abba a hibába is, hogy a honlapokon vagy ügyfélszolgálaton keresztüli tájékozódás során az átlagadatokat nem viszonyítási alapként, hanem tényekként vetítik le.
– Való igaz, vezetésből harminc óra a kötelező óraszám (a vizsgaórát is beleértve), de ez sajnos nem azt jelenti, hogy mindenki képes ezalatt az időtartam alatt megtanulni vezetni. Az emberek többségének ennél több időre van szüksége ahhoz, hogy biztonságosan közlekedjen a forgalomban, hiszen van, aki nagyon fogékony a vezetésre és hamar belerázódik, és van olyan is, aki kevésbé. A vizsgára bocsátáshoz szükséges átlagóraszám 40 és 44 óra közé tehető. Persze, előfordulhat, hogy valaki sikeresen vizsgázik harminc óra után, de olyan is van, aki csak 50, esetleg 60 óra után tudja ezt megtenni – részletezte Koroknai Imre.
Ez nem azt jelenti, hogy az autósiskolák valótlant állítanának tájékoztatásuk során, de a jogosítvány megszerzése és annak költségei egyénileg, a személyre szabott igények alapján különböznek mindenki számára.
– A vezetői engedély minél gyorsabb megszerzése is gyakori hiba lehet. Mostanában megnövekedett a tanulói érdeklődés. Ehhez hozzájárul az állam által biztosított kedvezmény a húsz éven aluliak számára, illetve a demográfiai hullám is úgy alakul, hogy most több jelentkező van. Ezenkívül az ország gazdasági helyzete is lehetővé teszi jelen pillanatban, hogy a fiatalabb generációk az általános műveltség megszerzéseként a jogosítványt minél hamarabb megszerezhessék. És a legtöbb család rendelkezik egy vagy több gépjárművel – mondta az autósiskola vezetője.

Sok diák, kevés oktató
Arra is kitért, sajnos alacsony az oktatók létszáma, hiszen viszonylag kiöregedett a szakma, és nincs utánpótlás. Ráadásul az évente egyszer induló szakoktatói tanfolyamok hatalmas költséggel járnak, ezenkívül a vállalkozás beindításához gépjárműre is szükség van. És persze, ha a szakoktató B kategóriás vezetői engedély mellett rendelkezik más kategóriákkal is, az csak előnyt jelenthet, hiszen minél szélesebb rálátással rendelkezik, annál jobban tudja azt hasznosítani az oktatási folyamat során.

Otthonról és helyben is
– A tanulók természetesen élhetnek a választás jogával, hiszen az e-learning és a tantermi oktatás egyaránt elfogadott formák, és mind a két opciónak megvan a maga előnye és hátránya is – hangsúlyozta Koroknai Imre, akinek szakmai tapasztalatai szerint bár az e-learning korszerű és kényelmes megoldás, a tantermi oktatás során jobban rögzülnek az oktató által elmondott példák, magyarázatok és ezáltal hosszú távon tartósabb tudást biztosít a tanulók számára. Ez pedig kifejezetten lényeges, hiszen nemcsak a tanulási folyamatok során válhat hasznunkra, de a későbbiek folyamán a forgalomban, éles helyzetek alkalmával is. Persze, aki ezt a megoldást választja, annak vállalnia kell az ezzel járó kötöttségeket, így köteles megjelenni a megadott helyen és időben tartott órákon.
– Összességében elmondható, hogy a mérleg az utóbbi időben elbillent az e-learning javára, ami természetesen nem probléma, hiszen minden megvan benne ahhoz, hogy kellő tudást biztosítson azok számára, akik vezetői engedélyt szeretnének maguknak – tette hozzá bezárólag.