Tegnap járt le a határidő a két autógyártó óriás számára: a GM és a Chrysler leadta az átstrukturálással kapcsolatos terveket. A cégek vázolják, hogyan lépnének tovább, bizonyítva, hogy érdemesek az újabb állami kölcsönre – tudósít az AP.

Eszerint a Chrysler háromezer főtől válna meg és három modell gyártását szüntetné meg. A korábbi 4 milliárdon felül újabb 5 milliárd dolláros hitelt igényelne, ez két milliárddal magasabb az elemzői várakozásoknál.  A General Motors 47 ezres globális leépítésbe kezdene, amelybe öt amerikai gyárt bezárása is beletartozna. Az előzetesen becsült 18 milliárd dollár helyett 30 milliárdos támogatást igényelne a vállalat, igaz, ebbe már beleszámít az a 13,4 milliárdos injekció, amelyet már megkapott a cég.

Az autógyár készpénztartalékai utolsó részét éli fel, ezért már a jövő hónapra szüksége van 2 milliárdra, áprilisban pedig újabb 2,6 milliárdra a további működés finanszírozására. A GM állítja: két éven belül nyereségessé válhat és 2017-ig vissza tudja fizetni a kölcsönöket. A legjelentősebb autós szakszervezet, a United Auto Workers eközben bejelentette: megállapodásra jutottak a három detroiti óriással a szerződések módosításáról.

Bár az összegek félelmetesek, még mindig sokkal kedvezőbb ez a terv, mint ha a két vállalat csődbe menne – vélte az IHS Global Insight elemzője. Aaron Bragman szerint a GM és a Chrysler az amerikai gazdaság vérkeringését működteti. A GM szerint a vállalatot három forgatókönyv alapján lehetne csődbe vinni, ezek mindegyike 30 milliárd dollárnál magasabb költséggel járna, a legrosszabb esetben a hirtelen bevételcsökkenés 100 milliárd dolláros mínuszt eredményezne.

Ugyanakkor – mint arról beszámoltunk – a New York Times tegnapi számában Edward I. Altman közgazdász úgy érvelt: a kormányzatnak csődeljárást kellene indítania a vállalatokkal szemben, mert csak így biztosíthatóak a refinanszírozás megfelelő forrásai. Timothy Geithner közölte: a pénzügyminisztérium ezen a héten elemzi a jelentéseket és a szükséges lépéseket.