Bosznia arra szólította fel az osztrák OMV-t és a Mol–INA alkotta konzorciumot, hogy tegyenek közös ajánlatot a bosnyák Energopetrol megvásárlására – ezt az ország bosnyák-horvát felének miniszterelnöke, Ahmet Hadzipasic közölte a Reuters hírügynökséggel.

A Mol ugyanakkor egyelőre nem kapott ilyen jellegű felkérést, sajtóértesüléseket pedig nem kommentálunk – reagált lapunknak Ferencz I. Szabolcs, a cég kommunikációs igazgatója. Thomas Huemer, az OMV szóvivője pedig azt közölte a Bloomberggel, tudomásul veszik, hogy esetleg a Mollal kell tárgyalniuk, de még további információkat várnak.

A Mol és az OMV közös pályázata ugyanakkor nem lenne példa nélküli, hiszen 2001 végén ugyanis a két társaság a Mol többségi tulajdonában lévő TVK-val együtt pályázott a cseh Unipetrolra. A bosnyákok egyébként azért szorgalmazzák ezt a megoldást, mert úgy gondolják, hogy ha a legjobb ajánlatot beadó Mol–INA páros nyerne, akkor a horvát kormány többségi tulajdonában lévő cég túl erős pozícióba kerülne.