Nagy-Britannia az elsők között tiltja meg a belső égésű motorral szerelt autók (2030) forgalmazását, és plug-in hibridek értékesítését (2035), így nem csoda, hogy nagy érdeklődés övezi az a villanyautókat. A Which? fogyasztóvédelmi szervezet most 60 autótípus tesztelt, és kiderült, hogy igenis van igazságalapja a hatótáv-parának, hiszen a gyártók által ígért WLTP-hatótávolság értékek szinte kivétel nélkül túlbecsülik az autók tényleges tudását, átlagosan 18% – 87 km az eltérés. A Which? szakemberei laboratóriumi vizsgálatok, tesztpályán és közúton végzett próbautak alapján állapították meg az egyes autók hatótávolságát 500 mérföldes (804 km) tesztút során.

A fogyasztási adatok alábecsülése igaz a belső égésű motorral szerelt autókra is, de azoknál ez legfeljebb anyagi hátrányt okoz, nem kell teljesen áttervezni hosszú távú utazásokat miatta. A helyzet kiismerését nehezíti, hogy az folyamatosan változik. Amikor például a Polestar 2 nagy hatótávolságú változatát tesztelték, az ígért 479 km helyett csak 294km-t regisztráltak, ami 39%-os eltérés! Egy online frissítést – amit az összes tulajdonos megkapott – ugyanannak a Polestar 2-esnek a hatótávolsága 397 km-re javult, de az még mindig elmarad az ígért (és a frissítést követően felfelé korrigált) 486 km-es szabványos értéktől.


A legnagyobb negatív eltérést a Volkswagen ID.4 GTX sportváltozata produkálta, ami 310 km-re jutott egy feltöltéssel, a gyár ígérete 482 km – ez 172 km-es eltérés! A kivételek erősítik a szabályt alapon olyan villanyautót is találtak, amely az ígértnél messzebb képes eljutni, a BMW iX 615 km-es értéke 3 km-rel haladja meg a szabványos hatótávolságot.