Hayden Paddon a Monte Carlo Rali SS1-es szakaszának vége felé lecsúszott az útról, és elgázolt egy nézőt, aki a helyszínen életét vesztette.
Az autószakma büszkeségei közül: a legjobb gépkocsivezető, taxisofőr, gyakorlati oktató
A közlekedési szakmában kiemelkedő teljesítményt elérő emberekről szóló írás először az Autó 1950/3-as számában jelent meg.
Negyedével döntött rekordot a szentgotthárdi motortermelés
Jó évet zárt 2016-ban az Opel Magyarországon, bár több autót is el tudott volna adni, de a gyárak egyszerűen nem bírták a lépést tartani a kereslettel.
Fotelból is vezethetik a Scania új generációs kamionjait
A Scania új generációs teherautói még a nyár előtt megjelennek az Euro Truck Simulator 2 számítógépes játékban. A játékot készítő SCS Software csapata nemrég három teljes napot töltött a södertäljei Scania DemoCentre bemutatóközpontban, hogy a legapróbb részletekig megismerjék az új S- és R-fülkéket.
Hivatalos: dízel lesz a Kia Stinger alapmotorja
Mifelénk egy 200 lóerős dízellel indul majd az új gran turismo kínálata, amikor a negyedik negyedévben a Kia kereskedésekbe kerül majd a Stinger.
Marhák miatt lehet büntetővám az európai motorkerékpárokon
Sajátos logika szerint az USA illetékes irodája motorkerékpárokra kivetett 100 %-os büntetővámmal akarja ellentételezni, hogy nem forgalmazhatnak hormonkezelt marhahúst az Unióban.
3 méteres kősziklát, hordónyi zuhatag-vizet árul a Nissan
Arra kéri a Nissan a vásárlókat, megrendelés előtt győződjenek meg arról, hogy van elég helyük a tárgyak fogadására. A szikla például 25 tonnát nyom!
Nem elég látványos a Ferrarija? Itt a megoldás!
A 488 GTB típus karosszériáját cserélik le karbonból készített, látványosabb megjelenésű darabra a Misha Designs által készített készlettel.
Polgári szolgálat – UAZ Hunter menetpróba
Újra elérhető itthon az UAZ modellpalettája, elsőként a nagy túlélő Huntert próbáltuk ki.
Praktikus Rapid, ami nem Škoda
A Fiat Chrysler Automobiles konszern haszonjármű márkája, a Ram a mexikói piacon Rapid néven forgalmazza a Brazíliában gyártott Fiat Fiorino-t.