Április 19-én, népünnepéllyel és autós felvonulással egybekötött családi napon ünnepelte a Lada, hogy 45 évvel korábban kezdte meg a működését a togliatti gyár.
Új ötletek helyett még mindig a Prologue-ot variálják az Audinál
A Sanghaji Autószalonon az Audi Prologue tanulmány harmadik változata, az emelt hasmagasságú, nyomokban szabadidő-autós elemeket tartalmazó kombi lesz az újdonság.
iGO Navigációt ajándékoz a magyaroknak a 10 éves NNG
Az NNG tíz napra ingyenesen letölthetővé teszi iGO Navigációját okostelefonokra, amely a cég legfrissebb Magyarország térképét tartalmazza. A gesztus apropója, hogy tíz éve annak, hogy létrehozták az iGO Navigációs szoftvert.
WTCC: Marrakeshben folytatódik a küzdelem
Marokkóban folytatódik a FIA Túraautó-világbajnokság (WTCC), a sorozat hatodik alkalommal látogat el a Marrakeshbe, ahol utcai pályán csatáznak majd a pilóták.
Itt egy újabb megaautó: a Toroidion villanymotorral éri el az 1 megawatt (1360 LE) teljesítményt
Azon kívül, hogy 1360 lóerő hajtja, nem sok mindent árult el a finn Toroidion cég az 1MW nevű elektromos autójáról.
Csepelen nem alszanak
A motorkerékpár-gyár terveiről szóló írás először az Autó-Motor 1970/23-as számában jelent meg.
Három motorral és 500 lóerővel rendelkezik a Peugeot legforróbb ferdehátúja
A legnagyobb teljesítményű 1,6 literes turbómotor munkáját rögtön két villanymotor is segíti a Peugeot 308 R HYbrid 4-es tanulmány esetén.
Mit lehet kezdeni egy használt Audi R8-assal? Škoda kupét lehet belőle építeni!
A cseh nép sportkocsija gazdagok játékszereként tér vissza, az R200 Non-Fiction formáját a 40 éves Škoda 130 RS inspirálta. Hét éves munka volt a megépítése.
Versenypályán táncolnak a Lexusok, a Hyundai pedig a sivatagban porol
A Lexus egy videó erejéig visszahozza az LFA-t, a Hyundai pedig egy 13 éves kislány üzenetét közvetíti az űrhajós apukájának.
Nem tisztelik a szekszárdi sétálóutcát az autósok
Gyakran elcsúfítják a gépjárművek Szekszárd szép belvárosát. Az autósok nem veszik komolyan a behajtani tilos táblát.