Röviddel a modellfrissítés után máris tud újat mutatni a Volvo V60-as.
A svéd korona?
Még a japán képregényekben se álmodnak olyan motorkerékpárokat, amit a zecOO megépített
Villanymotoros hajtással és megdöbbentő megjelenéssel próbál vásárlókat szerezni a japán zecOO.
Talán azért lett olyan tágas a Celerio, mert nagy űrt tölt be a kínálatban
Két hónap késéssel, de megérkezett hozzánk a Suzuki Celerio mini, ami egy kategóriával feljebb is elfogadható méretű belső teret kínál.
Újrahasznosított műanyagból készítenének utat Hollandiában
A VolkerWessels cég Rotterdam városának támogatásával dolgozik a műanyagból készített út projekten.
Autós limbó és Ascona Grand Prix a MOTE fesztiválján
Limbózás autóval, Ascona Grand Prix és Burnout Show – csak három autós program a XI. Hungarian Blitz Weekend programjaiból, amelyet a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete (MOTE) szervez.
Hivatalos: 19 híján 400 lóerős a legerősebb kecskeméti Mercedes
Nem sokkal az A-osztályt követően annak padlólemez-társai, tehát a CLA és a GLA 45 AMG is megkapta az erősebb motort és a módosított váltót.
Elpöfögött a múlt négy keréken
Nem versenyeztek, de így is elkápráztatták a XIX. Bikavér Ünnep közönségét a nem mindennapi traktorok, veterán járművek és motorkerékpárok.
Páratlan páros
Beérte a kategória éllovasait a kis Mazda2-es, de azért van még hová fejlődnie.
Jogilag nincs ki a négy kereke ennek az autónak
Németországban a 16 éves kortól elérhető A1-es kategóriájú jogosítvánnyal is vezethető a jogilag háromkerekűnek számító Škoda Fabia/Seat Ibiza, amelyek azonban valójában négykerekűek.
Szeptemberben árazza be autóit a Lada Hungary
Magyarország mintaország a Lada számára, az itteni forgalmazó a márka európai újra bevezetésének első bástyája.