Négy német és négy kínai mérnökhallgató készítette el egy BMW S 1000 RR alapján a villanymotoros T0RR versenymotorkerékpárt, amellyel egy Pro Thunder Race futamon indulnak hagyományos benzines gépek ellen.
Villanyrendőr-figyelő alkalmazás
Az USA kétszáz nagyvárosában már működik az EnLighten alkalmazás, amely másodpercre pontosan számol vissza a soron következő jelzőlámpa ciklusidejéből.
Elképesztő, mekkora terpeszben tud közlekedni ez a terepjáró
Nehezen lehet annál függetlenebb felfüggesztést készíteni, amit a francia Mecancroc valósított meg a Swincar E-Spider-nél.
Partraszállás
Az amerikai vadló hivatalosan is belépett az európai piacra, nálunk is kapható lesz a Ford Mustang.
Nagy a feszültség, kevés a bér – amelyik buszsofőr teheti, a kamionozást választja
Amióta regionális társaságokba szervezték át a Volánbuszokat, felgyorsult a buszsofőr elvándorlása. Kamionsofőrnek állnak, vagy külföldre mennek buszsofőrnek – jobbak a körülmények, a fizetés pedig sokszorosa a korábbinak.
WRC: jönnek a finn ugratók
Miközben a F1 nyaralni megy, a ralis mezőny számára véget ért a nyári pihenő, a Finn Ralival kezdetét veszi a szezon második fele. Egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny.
Vékonyabb páncélozással takarékoskodik a Gurkha
Négy év hivatásos lét után a kanadai Terradyne elkészítette Gurkha nevű járművének civil változatát.
Addig üsd az audist, amíg mozog – ez lehet a hyundaios mottója
A moszkvai Seremetyevo reptérről kifelé haladva, a fizetőkapuknál durvult el a helyzet, amelyet egy fedélzeti kamera felvételén követhetünk végig.
Utcai Vulcan-t akarnak az Aston Martin vásárlók, a gyár nem biztos, hogy teljesíteni tudja kérésüket
Ki akarják vinni a közútra a tulajdonosaik a több mint 800 lóerős Aston Martin Vulcan-t, de lehet, hogy ez kivitelezhetetlen. A mérnökök mondják ki a végső szót.
Ellentétek vonzásában
Azonos márkajelvény, két különböző világ: rendhagyó randevún a Harley belépőmodellje, a Street 750 és a felső pólust képviselő szupertúrázó, a Road Glide Special!