Az új Toyota Prius hibrid rendszere kimagasló sikereket ért el a Nemzetközi Év Motorja díj 2004-es szavazásán.
Ford Transit mentőautók az Országos Mentőszolgálatnak
Az Országos Mentőszolgálat csütörtökön sajtótájékoztató keretében mutatta be a mentőflottában mostantól szerepet kapó új mentőgépkocsi, a Ford Transit típus első 12 példányát.
Kerülővel olcsóbb lenne a lápon épülő M7-es
Nincs könnyű dolga a kivitelezőknek az M7-es építésénél: az Ordacsehi és Balatonkeresztúr között most készülő 25,8 kilométeres szakaszból mintegy 15 kilométernyi lápon épül.
4MOTION és Tiptronic automataváltó is rendelhető a VW Transporterhez
A VW Transporter modellekhez is rendelhető a Volkswagen Golfban és Bora-ban már alkalmazott négykerékhajtás-rendszer (4MOTION), amelynek a lelke egy elektronikus vezérlésű Haldex-tengelykapcsoló.
A vándorcirkusz Amerikába érkezik
A Formula-1-es cirkusz továbbköltözik az Észak-Amerikai kontinensre, hiszen egymás után rendezik meg a Kanadai és az USA Nagydíjat a tengerentúlon.
Használt autó: Opel Astra G (1997-2003)
Az Opel nem ma kezdte az Astra, illetve jogelődje, a Kadett gyártását, megfelelő rutint szerzett a célcsoport elvárásainak teljesítésében. A VW Golf megjelenését követően presztízsokokból még inkább rákapcsolt, hogy növelje alsó-középkategóriás modelljének versenyképességét. Kiváló példa erre a G széria.
Volvo S40 T5 Summum
Mintha csak summáját akarta volna adni tudásának a Volvo az S40 T5 Summum csúcsmodell összeállításakor: az álcázott sportkocsi summa cum laude teljesítette a tesztet. Az is igaz persze, hogy ritkán adódik alkalom egy, a méretei alapján alsó-középkategóriájú kocsiért és extráiért summa summárum 12 millió forintot kifizetni.
Opel Astra 1.8 Sport
A presztízsversenyben az Opel Astrát eddig rendre háttérbe szorította legnagyobb vetélytársa, a Volkswagen Golf. Tesztünk után azonban bátran kijelenthetjük: elérkezett az idő, hogy az árnyékból a fénybe álljon a villámos márka sikermodellje.
Jaguar S-Type 2.7 AJD-V6
Az elölről halkan beszűrődő dorombolás alapján azt hihetnénk, cirmos cica utazik velünk. Mihelyt azonban rálépünk a gázra, egyértelműen kiderül, hogy aligha tévedhettünk volna nagyobbat: zsákmányra leső jaguár az, ami megfeszített izmokkal, talajba vájt karmokkal előreveti magát. A dízelmotoros Jaguar S-Type vezetése különleges élmény.
Idén nyáron ismét feldübörögnek a motorok Alsóörsön…
2004. június 10–13. között immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a H.O.G. Budapest Chapter szervezésében Alsóörsön a Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál. A szervezők a Fesztivál ötödik születésnapját méltóképpen kívánják megünnepelni, ezért számos új programmal, gazdag zenei kínálattal várják az érdeklődőket.