A Modus 2004-es bemutatását követően a Renault folytatja B-szegmensbeli palettájának megújítását – ezúttal az új Clióval. A modell harmadik generációja új fejezetet nyit az 1990-ben útjára indult Clio-történetben – minden adottsága megvan ahhoz, hogy öregbítse elődei hírnevét. Nagyobb és tágasabb – az új modell méreteivel is kitűnik a kisautók közül. Az ötcsillagos EuroNCAP besorolása erősíti a Renault biztonság terén elfoglalt kiemelkedő pozícióját – ez a nyolcadik Renault-modell, amely elérte a maximális ötcsillagos minősítést. Az új Clio forgalmazása Magyarországon október elején kezdődik.
Októbertől olcsóbb az üzemanyag
Októberre hozza előre a kormány a 25 százalékos normál áfakulcs 20 százalékra történő, eredetileg 2006. január 1-jére tervezett mérséklését – ezt célozza az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítása, amelyet tegnap a kormány nevében Veres János pénzügyminiszter nyújtott be a parlamentnek. Igaz, ezt alkalmazni csak a benzin és a gázolaj esetében lehet a következő hónapban, míg a többi, jelenleg is normál kulcs alá sorolt terméknél jövőre lehet ezt érvényesíteni.
Nem ódzkodnak a németek a kínai autótól
A német személyautó-tulajdonosok egynegyede elképzelhetőnek tartja, hogy kínai gyártmányt vásároljon – derül ki a Puls közvélemény-kutató és a Financial Times Deutschland közös felméréséből.
Az államnak jó biznisz a drága benzin
Semmibe nem kerül az államnak az üzemanyagokat terhelő általános forgalmi adó kulcsának csökkentése - állítja a Magyar Nemzet. A lap kiszámolta: a hosszú ideje tartó magas árszint csak a 95-ös benzin esetében ötmilliárd forintnyi pluszbevételt eredményezett eddig a költségvetésnek. Ebből a többletből év végéig már csökkentett áfa mellett is jó eséllyel megmarad mintegy hárommilliárd forint.
Räikkönen nyerte a Belga Nagydíjat
A Belga Nagydíj ezúttal sem okozott csalódást a Formula-1-es rajongóknak, hiszen ezúttal is izgalmas és eseménydús versenyt láthattunk a vasárnapi futamon. Kimi Räikkönen szezonbeli hatodik győzelmével fenntartotta esélyét a világbajnoki címre. Fernando Alonsónak bár nem túl jól sikerült az időmérő edzés, mégis az ezüstérmes helyre behozta autóját. Meglepetésre a harmadik helyezett a BAR-os Jenson Button lett.
Olcsó limuzin
A Peugeot megszülte az eddig négytagú (3 és 5 ajtós, CC és SW) 206-os család ötödik tagját, a négyajtós szedánt.
Belvárosi járat
A Peugeot hazánkban is megkezdte a Pininfarina stúdióban megalkotott egyéni, ugyanakkor a márka jelenlegi arculatához is illő 1007-es mini egyterűjének forgalmazását.
Misszionárius – Jaguar XK
Frankfurtban lesz látható a Jaguar Advanced Lightweight Coupé tanulmányautójának alapjaira épített XK modell.
Frissített Magentis
Frankfurtban mutatkozik be a középkategóriás Kia, a Magentis második generációja. Modernebb design, gazdagabb felszereltség és nagyobb méretek jellemzik a megújult limuzint.
Jön az új Vitara
Megjelentek az első hivatalos fotók az új Suzuki Grand Vitaráról.