A Hyundai i30 és a Kia Cee’d pont olyan, mint egy kétpetéjű ikerpár: közös szülők, közös gének, a két autó karaktere pedig hajaz egymásra, de korántsem azonos!
F1: ki nyeri a vb-t?
A Japán és Kínai Nagydíjon Fernando Alonso és Lewis Hamilton kiesése miatt Kimi Räikkönennel kiegészülve háromesélyessé vált a világbajnokság, így az Interlagos pályán nagyon izgalmas verseny elé nézünk.
Kétszeresére bővült a Parts Center Budapest
A Porsche Hungaria gyakorlatában a kezdetektől meghatározó szempont volt, hogy az általa forgalmazott új, és a Weltauto üzletágon keresztül a használt személyautók, valamint kishaszonjárművek tulajdonosai a vásárlást követően is minél teljesebb körű szolgáltatást kapjanak.
Cseh Yeti
A munkahelyek számának jelentős növelése, Vrchlabí gyárának korszerűsítése, a Kvasinyben működő üzem bővítése – e célkitűzéseket fogalmazta meg a koda Auto igazgatótanácsa legutóbbi stratégiai döntése nyomán, amely a járművek gyártására és összeszerelésére 2010-ig három teljes értékű üzem kialakítását tűzte ki célul.
Teszt: Volkswagen Eos 2.0 TDI DSG
Micsoda felemelő érzés egy kellemes őszi napon, festői környezetben suhanni egy nyitott kupé-kabrióval, hallgatni a természet hangját, a menetszél fütyülését. Csakhogy aktuális tesztautónknál valami megzavarta az idilli képet…
Dugó van! Mikrobusz égett ki a Moszkva téren
Egy parkoló személygépkocsira is átterjedt a tűz egy kigyulladt mikrobuszról csütörtökön délután a XII. kerületben.
Felborult egy konténerszállító a fővárosi II. kerületben
Teljes szélességében eltorlaszolta az utat egy felborult konténerszállító csütörtökön délelőtt a II. kerületben.
Autósok figyelem! Eldőlt: 300 ezer forint lesz a bírság januártól!
2008 január elsejétől a gépkocsi üzembentartójának objektív felelőssége lesz a szabálysértések elkövetésénél, akkor is, ha más vezette az autót.
Négyhengeres Audi-menet kezdődött
Az Audi Hungaria 46 millió eurós beruházást követően megkezdte az új, négyhengeres Common Rail motorok sorozatgyártását. A közös nyomócsöves befecskendezést eddig nem használta a Volkswagen konszern, noha ez a technológia egyszerűbb és olcsóbb, mint az eddig alkalmazott úgynevezett pumpe düse (PD TDI) rendszer.
Új kötelező biztosítás új szabályokkal – Amit tudni kell
Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáját. Ezzel kezdetét veszi az a kampány, amelynek keretében az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más biztosítónál kötik-e meg ezt a biztosításukat. Nem árt tudni, hogy július elején változott az a kormányrendelet (190/2004), amely a kgfb-t szabályozza. A sok technikai jellegű módosítás mellett akad néhány, amely az ügyfeleket közvetlenül is érinti, ez utóbbiak közül vesszük számba a legfontosabbakat.