Nem is olyan rég még matt piros színben, a hozzáillő versenybringával parádézott az O.CT-féle VW T5-ös, azóta viszont eltelt egy kis idő, így a trendeknek megfelelően nem maradhatott akkori öltözékében. Az egykor még fehér, de máig 2.0 CR TDI motoros kisteherautóról lenyúzták a matt piros gúnyát, és matt szürkére cserélték. Kivéve a tükrökön, ahol a piros jó kontrasztot teremt a szürkével, valamint az egyedi lökhárító középső koptatója is piros maradt. A rácsokat fényes feketére fújták, köztük a jelvény nélküli hűtőmaszkot is, amely most a Vossen felnimárkát hirdeti.

Dögös a vágott aljú bőrkormány, a szőnyegek a kárpitozáshoz passzolnak. Fotó: Dombóvári Mihály Dögös a vágott aljú bőrkormány, a szőnyegek a kárpitozáshoz passzolnak. Fotó: Dombóvári Mihály
Mutatós az üléshuzat Mutatós az üléshuzat

Ma már teljes az utasfülke átalakulása, az ülések után ugyanis következett a tetőkárpit, az ajtópanelek és a szőnyegezés; levedlette régi bőrét a belső tér. Háromküllős, alul vágott, multifunkciós bőrkormányt szereltek be, az üléseket pedig fehér cérnával varrt szürke/piros bőrrel kárpitozták, középen steppelt felülettel. A tető és az oszlopok sötétszürkék, s az ajtók belső kilincse is bőrbetétet kapott.

A felniközepek büszkén hirdetik a sorozatszámot A felniközepek büszkén hirdetik a sorozatszámot

Felniként ismét 20 colosakat választott Páva Gábor cégvezető, mégpedig a limitált szériás Vossen VLE-1-est: a kocsira került garnitúra a 70. a legyártott 400-ból. A méret elöl 9×20 col, a gumiké 255/35 ZR20, a keréktárcsa hátul 10×20 colos 275/30 ZR20-as abroncsokkal. Maradt a KW Variante 1-es állítható magasságú sportfutómű, és jól dolgozik a chiptuning is, amellyel a motor most 150 lóerőt teljesít, míg a nyomatéka 350 Nm. Már várjuk a következő módosítást!

Olyan furgon ez, amit sokan szívesen elfogadnának melósautónak Olyan furgon ez, amit sokan szívesen elfogadnának melósautónak

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!