Az autók miatt a járdát célozza meg az iskolából hazafelé tartó fiatal – helyette nyakig merül a hóba.
videó
VW Polo: új motorok, változatlan külső
Lecserélték a legfontosabb motorokat a Polo esetén, sokat fejlesztett az elektronikai részen – a komforton és a biztonságon is.
A Lexus a versenypálya mellett is elegáns
A Lexus RC-F GT500-as versenyautó bemutatóján a szerelők rendhagyó viseletben jelentek meg.
Azt se tudja az ADAC, melyik botrányát kezelje
A szavazás meghamisítása csak a jéghegy csúcsa, most kiderült, hogy az ADAC vezetői mentőhelikopterekkel szállíttatták magukat és 460 millióért házat építettek az egyik regionális vezetőnek.
Sávváltás a beton terelőkorlátba
Hasít a forgalomban a Honda, amíg hirtelen véget nem ér a száguldása.
Sikerül visszatartani a balesetet okozó harcias nénit
Szabálytalanul megy át az úton a néni, balesetet okoz, aztán meg szó nélkül távozna – de visszatartják.
Csökkenti a stresszt az intelligens autó
Orvosi vizsgálattal bizonyítja a Mercedes, hogy megnyugtatja a vezetőt, ha Intelligent Drive-val szerelt autót használ.
Túl kevés, túl későn? Megújult a Navigator
Bemutatásakor is konzervatív volt a Lincoln Navigator, és hét év után se változott sokat. Elég ez a túléléshez?
Csak a saját elsőbbségéről mond le az ember
Attól még, hogy az embert elengedik, nem árt, ha óvatosan végzi a manőverét.
Ez lesz belőle, ha a szépség nem szempont az autóépítés során
A Felino cB7-es pályaautónál mindent a vezetés élményének rendeltek alá. A formával meg nem törődtek...