A Frankfurti Autószalonon nemcsak a Q7, hanem a „Holnap utcái” című Q7 dal is debütált Carla Vallet énekesnő előadásában.
Alonso a világbajnok!
Bár végig a két mclarenes pilóta dominált a versenyben, végül mégis a harmadik helyet megszerző Fernando Alonso lett a végső győztes, hiszen 2005-ös Formula-1-es világbajnokká "koronázták" Brazíliában. Így a Renault sztárpilótája nemcsak az első spanyol F1-es világbajnok, de egyben a legfiatalabb is. A versenyt Alonso ünneplésének árnyékában töltő Juan-Pablo Montoya nyerte meg, míg Kimi Räikkönen ezüstérmes lett az ezúttal normál időjárási körülmények között zajló futamon.
Citroen Oldtimer Club Hungary találkozó – képriport
Kirándultak az oldtimer citroenesek, a hétvégi úticél ezúttal Visegrád volt.
A BMW a 2005-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon
BMW 3-as Touring: világpremier Frankfurtban A kiváló futóművű, sportos és elegáns BMW kombi utas- és csomagtere ezentúl még nagyobb lesz.…
Kötelező az árfeltüntetés a benzikutaknál!
Kötelező a benzinárak feltüntetése a közlekedési útvonalról jól látható helyen valamennyi üzemanyagtöltő állomáson október másodikától.
Hazánkba is megérkezett az új SEAT Leon
Szeptember közepén debütált Magyarországon a második generációs SEAT Leon, mely az Alteát és Toledót követően immár a harmadik modellje a SEAT új terméksorozatának. Az alapár: 3 699 000 Ft.
Beszállna a Volkswagenbe a Porsche
Húszszázalékos részesedést tervez vásárolni a Volkswagen AG-ban a Porsche AG – jelentette be tegnap a luxussportkocsikat gyártó cég.
Milliárdos költségcsökkentés a Goodyearnél
Több mint egymilliárd dollárt kíván megspórolni tervezett költségcsökkentési programja révén a Goodyear Tire & Rubber Co. – írta a The Guardian.
Kínai teherautókat gyártanak Ukrajnában
Dong Feng típusú kínai teherautók összeszerelését kezdték meg az ukrajnai ZAZ autógyárban.
Elveszik a garancia a gázüzemre történő átalakításnál
A magas benzinárak miatt egyre több autós építtet be kocsijába gázszettet, egyes műhelyek forgalma a duplájára nőtt. Az átalakítás magas költsége mellett azonban az is óvatosságra int, hogy az új autóknál a „vegyesítés” miatt elvész a motorra szóló garancia. A gyárilag vegyes üzemű autók behozatalát egyre több forgalmazó tervezi.