1955. október ötödikén nemcsak a világ autós közössége változott meg örökre, de egy kicsit maga a világ is. Az addig felülmúlhatatlannak vélt Traction Avant utódja egyetlen másodperc alatt tett elavulttá, avíttá és túlhaladottá mindent. Ezen az azóta eltelt évtizedek sem változtattak: a DS időtől függetlenül, az emberiség összes nyelvén szól mindenkihez.
Az Istennő fél évszázada
Ötven éves minden idők egyik legkarizmatikusabb autója, a Citroën DS
1955. október 5-én, ötven éve mutatta be a Citroën a DS-sorozatot a Párizsi Autószalonon. Az új modellre már a megnyitó utáni első 15 percben 400 foglalás érkezett, az első nap végére pedig 12000 megrendelést vettek fel.
Közösen gyárt dízel motort a Ford és a PSA Peugeot Citroen
A Ford Motor Company és a PSA Peugeot Citroen csoport részéről szerdán bejelentették, a negyedik szakasszal folytatják egyedülálló együttműködésüket a dízel motorok fejlesztése és gyártása terén, s ennek keretében két új, könnyű, tiszta és hatékony motorcsaládot kezdenek gyártani haszongépjárműveik, illetve prémium autóik számára.
BMW X5-öst kapott a pápa
A BMW csoport képviselőit magánkihallgatáson fogadta XVI. Benedek pápa, akinek a cég egy X5 típusú terepjárót ajándékozott.
Sztrádamatrica – 100 autósból 5 bliccel
Minden száz autós közül 4-5 elmulasztja megvásárolni a sztrádamatricát. Igen sok a külföldi bliccelő, ám tőlük államközi egyezmények hiányában szinte lehetetlen a pótdíjat behajtani – mondta lapunk érdeklődésére Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. kommunikációs vezetője.
Hogyan ne építsünk autópályát?
Továbbra sem látni teljesen tisztán az ügyben, hogy a jövő évi autópálya-építések költségeit államháztartási kiadásként kell-e figyelembe venni, ennek ellenére a kormány szemlátomást nem kívánja lassítani a sztrádaépítéseket.
Az autókölcsönzők élvezkedhetnek – hála a fapadosoknak
A fapados légitársaságok megjelenésével nőtt a turistaforgalom, s ez kedvező hatással van a bérautós üzletágra is. „Úgy gondolom, hogy Magyarország a jövőben egyre vonzóbb célállomás lesz a külföldiek számára” – vélekedik Dévai Gábor, a Sixt rent a car – Wallis Autókölcsönző Kft. ügyvezető igazgatója.
Kawasaki ER-6n
A szabad piaci vásárlóerő felkutatásánál és kiszolgálásánál létezik hatékonyabb értékesítési stratégia is. Például ha olyan terméket gyártunk, ami mindenkinek megfelel. Így nincs szükség vásárlóspecifikus reklámokra és értelmetlenül sokrétű termékpalettára, az eladó és a vevő egyaránt jól jár. Valami ilyesmi motoszkálhatott a japán gyár illetékeseinek fejében, mikor megszületett az ER-6n ötlete. Az elmúlt évekre jellemző teljesítményhajhászás (Z1000, ZX 636R, ZX 12R) után kicsit „visszavettek” a szakemberek, s megalkották a nemtől, kortól és felkészültségtől függetlenül bárki számára ajánlható túragépet...
Fiat Grande Punto
Egy újévi elnöki fogadáson nincs talán annyi híres és befolyásos ember, amennyien tiszteletüket tették a Fiat újdonságának sajtópremierjén. A felhajtást látva hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a Grande Punto a gyár évszázados történelmének legfontosabb modellje.
Autópálya – Egy kilométer sztráda átlag 2,1 milliárdba, de van, ahol duplájába kerül
Egyre lendületesebben készülnek a hazai sztrádák és autóutak. Ennek köszönhetően a jövő év végéig több mint ezer kilométeresre bővül gyorsforgalmiút-hálózatunk.