Az Epica neve elbeszélő irodalmat jelent, és – mintegy ennek megfelelően – a motor egy költemény, az autó egyéb részei pedig derekasan ellátják feladatukat mindenféle prózai élethelyzetben. Mindehhez nagyon gazdag felszereltség és viszonylag kedvező ár járul, úgyhogy ez a Chevrolet komoly versenyzőnek ígérkezik a középkategóriában.
Yamaha YZF-R1 ’07
A Yamaha csúcsmodellje ötödik generációjához érkezett. Az újdonságon már azokat a tervezési megoldásokat alkalmazták, amelyek tavaly, a harmadik generációs YZF-R6-oson debütáltak. Az R1-es azonban még több olyan megoldással büszkélkedhet, amelyeket a MotoGP-ben, elsősorban Valentino Rossi közreműködésével fejlesztettek ki.
Az új Porsche Cayenne
A Porsche Cayenne második generációja minden tekintetben megerősödve áll rajthoz.
Fiat Panda 100 HP
Igazán látványosra sikerült a kiskategóriás Panda régen várt sportverziója, de ami még örvendetesebb, a vizuális ígéreteket be is váltja agilis mozgásával.
Mercedes–Benz C-osztály
Több mint százéves piaci tapasztalatának köszönhetően a Mercedes bizony tudja, hogy mit várnak tőle a vásárlók. Az új, W204 típuskódú C-osztály a gyártó tradicionális értékeit menti át a XXI. századba, azaz elegáns, megbízható és egy áruháznyi elektromos "kütyüt" rejt magában.
Toyota Hiace 2.5 D-4D Panel Van
Nem szeret engem ez a Toyota Hiace… Elég barátságtalanul fogad, kissé kényelmetlen hellyel kínál, mintha nem akarna marasztalni. Eleinte van valami kényszeredett az együttlétünkben, amely munkakapcsolaton alapul. Hanem aztán olyan jó tulajdonságokat árul el, hogy egészen beleszeretek. Ó, ha ez kölcsönös lenne!
Skoda Octavia Combi RS 2.0 TFSI
Elődjéhez hasonlóan a Skoda Octavia RS második nemzedéke sem veri nagydobra képességeit. Főleg a kombi változat hallgat mélyen arról, hogy a cseh márka eddigi legerősebb és leggyorsabb modellje – aki ezt várja el autójától, megtalálja a számítását.
A What Car? magazin a Citroën Grand C4 Picassónak ítélte a legjobb egyterű címet
A Citroën új, 7-üléses Grand C4 Picassóját választották a legjobb egyterűnek a nagynevű What Car? Awards versenyében 2007-ben, épp azon a héten, amikor megkezdődött az innovatív kompakt egyterű forgalmazása az Egyesült Királyságban.
Volkswagen CrossPolo 1.4 TDI teszt
Azért, mert valaki túrabakancsot húz és hegymászókabátba bújik, még korántsem biztos, hogy a Himalája meghódítására készül. A Volkswagen CrossPolo is maximum az útjába akadó járdaszigeteket képes megmászni.
Nissan Qashqai menetpróba
Lakáshoz, munkahelyhez kötött emberekként nosztalgiát érzünk a barangoló nomádok életformája iránt. Persze, mi még náluk is gyakrabban kelünk útra – ide-oda a városban… Kézenfekvőnek tűnhet hát, hogy a nomádromantikát az urbánus élet szempontjaival egyeztető autót válasszunk: a Nissan Qashqai éppen ilyen akar lenni.