Az Euro NCAP közzé tette, hogy a Hyundai i30 maximális, azaz öt csillagos minősítést kapott a felnőtt, illetve négy csillagos minősítést ért el a gyermek utasvédelemben, s ezzel a legjobb eredménnyel végzett “alsó-középkategóriás családi autók” kategóriájában.
Teszt: Hyundai H-1 Tour 2.5 CRDi
Egy autótípus tükre a többi autó: más típusokhoz arányosítva tudjuk igazán értékelni őket. Ez nagyon kedvező a Hyundai H-1-es kisbuszra nézve, hiszen lényegében azt adja, mint a prémiumszintű vetélytársak – fél-áron. Persze a „lényegében” szó hangsúlyos...
Környezetkímélő hulladékkezelés a GM szentgotthárdi motorgyárában
Ezév júliusától a szentgotthárdi General Motors Powertrain-Magyarország Kft. hulladéklerakók igénybe vétele nélkül helyezi el a gyárban keletkező összes hulladékot. A gyárnak több éves előkészítő munkát követően sikerült elérni ezt a környezetvédelem terén jelentős eredményt, s ezzel a General Motors gyárai között világszerte 43-ként a gyárak azon egyharmadához tartozni, mely szintén dicsekedhet azzal, hogy modern eszközökkel oldja meg a hulladékkezelés problémáját.
Talma győzött és már a harmadik!
A 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíját, vasárnap Misanóban.
Teszt: Gilera Runner 50 SP
Igazi kamaszkori álom a Gilera 50 cm3-es robogója, amely ugyan nem a legfrissebb, de mégis rácáfol arra, hogy nem csak nagy teljesítményű kétkerekűvel lehet élvezetesen motorozni.
Megjelent az Auto Bild szeptemberi száma
Már kapható az Auto Bild szeptemberi száma. Ízelítő a tartalomból ...
Számozott példányok
Fényűző és látványos különkiadásokat mutatott be a Porsche, a Design Edition 1-es a Cayman limitált szériája, a Design Edition 2-es pedig a Boxsteré.
Teszt: Honda Accord 2.2 i-DTEC
Az új Civic esetében a Honda tudatosan vállalta a designforradalmat, de a teljesen más vevőkört megcélzó Accorddal már sokkal óvatosabb. A hangsúly továbbra is a műszaki tartalmon van, emellett az ár-érték arány és a kedvező fenntartási költségek a fő erényei.
Határok nélkül
A VW-konszern fennhatósága alá tartozó Bugatti elkészítette a Veyron targatetős változatát, az 1001 lóerős Grand Sportot.
Teszt: BMW 125i Cabrio
A fiatal, tehetős exhibicionistákat szólítja meg az 1-es BMW nyitott változata. Persze a nyitott autózás élményének megvan az ára… Többféle módon is.