Az amerikai pénzügyminisztérium mai bejelentése szerint a Chrysler a hónap végéig mintegy 500 millió dollárnyi állami támogatásban részesül. A General Motors pedig május folyamán 5 milliárd dolláros forrásból gazdálkodva folytathatja az átalakulást, mellőzve a csődeljárást.
Ismét új cég kerülhet az autóeladási lista élére
Az első negyedévben a Volkswagen eladásai 11,4 százalékkal csökkentek, de piaci részesedésének növekedése még így is elképzelhetővé teszi, hogy megfosztja a Toyotát a világ legtöbb autóját eladó cégének címétől.
Hat a válság a sztrádák felújítására is
A gazdasági válság ellenére az utazók nem éreznek majd visszaesést az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) által kezelt sztrádahálózaton az utak üzemeltetésében vagy karbantartásában, bár a munkálatokat nagyban befolyásolja a krízis – közölte lapunkkal Kalmár Koppány, a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) kommunikációs vezetője.
Magyar nyelven
A Valeo, a világ egyik legnagyobb autóelektronikai gyártója új, magyar nyelvű honlapot indított az utólag beszerelhető, parkolást és vezetést segítő termékeiről.
Redőnyt lehúzni! – A kereskedések bezárását sürgeti a GM
Informátori jelentések szerint a General Motors mintegy 1 700 amerikai autókereskedő céggel közölte: gyorsítsák fel üzleteik bezárását azért, hogy az autógyártó betarthassa a kormány által kitűzött június elsejei határidőt.
Autócsere-program: egyelőre nincs kormányzati álláspont
Az első negyedévben 27 229 személygépkocsi talált gazdára Magyarországon, ez éppen egyharmaddal marad el az elmúlt év azonos időszakában értékesített 40 726 darabtól.
Összefogtak a sztárok a fair vezetésért
Nincs megállás! A tavaly útjára indított Autó-Motor Fair vezető program idén még átfogóbb formában igyekszik szolgálni a közlekedési morál jobbá tételét, s ezáltal természetesen a baleseti statisztika javítását. A kampány idén kiemelten foglalkozik az autósok és a motorosok viszonyával a forgalomban. A kezdeményezéshez ezúttal is több, az autósportban és a vezetésben jártas sztár is arcát adja, hogy felhívja a figyelmet a fair közlekedésre.
Kis magyar subprime-válság az autóhitel-piacon
Az adóssággal terhelt autókon gyakran több a tartozás, mint amennyit a jármű ér. Ezért egyrészt a kockázatos, hosszú futamidejű, alacsony önrészű konstrukciók, másrészt a forint gyengülése felelős.
Elbocsátások a Saabnál – Megszületett a döntés
A Saab a svéd média mai értesülése szerint 701 alkalmazottjától válik meg. A döntés valamivel kedvezőbb, mint az autógyára elbocsátással kapcsolatos előrejelzése.
Insigniának, köszönettel – Túléli az Opel a következő négy hónapot
A Bild Zeitung információi szerint a General Motors gondokkal küzdő német leánya elegendő forrással rendelkezik ahhoz, hogy túlélje a következő négy hónapot.